Folytatódik a Móricz Online – Indul a nyíregyházi teátrum online videótár-programja

A Móricz Zsigmond Színház a 2020 novembere és 2021 februárja között összesen több mint kettőszázezer megtekintést elért online műsorsorozatait követően bejelentette, hogy márciustól, az újonnan induló online videótár-programja keretében több korábbi, illetve jelenleg is repertoáron lévő produkciójának felvételét teszi online formában, on demand-jelleggel elérhetővé.

A három kamerával rögzített, és gondos utómunkával elkészített, HD minőségű tévéfelvételeink nézőink otthonában, a nyíregyházi teátrum közelmúltjának és jelenének válogatott előadásait keltik életre, melyek a közelképek hatására azok számára is újszerű élményt fognak nyújtani, akik az adott előadásokat színházunk falai közt korábban már megnézték. A Móricz Online videótár bármikor megtekinthető előadáskínálata ingyenes és fizetős tartalmakat is ajánl, melynek egyes darabjait folyamatosan tesszük közzé a színház honlapján – tájékoztatja nézőit a társulat, illetve a teátrum vezetősége. A videótárban elsőként Móricz Zsigmond Úri muri című színművének Szőcs Artur-rendezte nagy sikerű előadása lesz elérhető Nagyidai Gergő, Kuthy Patrícia és a Jászai-díjas Mertz Tibor főszereplésével március 12-től. A Móricz Online (F)Actor eleme szombaton a díjkiosztással zárult. A Bencs SzalON és az Anno leforgatott videói is felkerültek a honlapra, illetve megismerhette a közönség az improvizációs játék 3 felvételét is.

„Jó kedvvel játszottam és kihívás volt. Én még ilyet soha nem csináltam. Megmondom őszintén, hogy nem is igazán vonzott ez a dolog engem, mert én az a típusú színész vagyok – ahogy az egyik szerepemben is mondtam –, hogy a színészethez nekem szöveg kell. Szöveg nélkül mit sem érek, de elnézegettem azokat, akik ezt tudják. Azt gondolom, hogy ez egy embertípus, pláne színésztípus. Megnyomnak egy gombot, és akkor az emberből csak úgy dől... dől... dől, különösebb helyzet nélkül” – mesélte az Imprós szereplése kapcsán Horváth László Attila Jászai-díjas színművész.

Miközben több előadás próbái zajlanak, tárgyalások folynak újabb online felvételekről, illetve a videótár bővítéséről is. Az igazgató egy korábbi beszélgetésben a Kuthy Patrícia és Illyés Ákos által szervezett Móricz Impróval kezdte a jövő terveit.

„Itt látom a legnagyobb esélyét, hogy folytatni fogjuk, ha rákényszerül a színház, és belátható időn belül még nem tudjuk megnyitni a kapuinkat. Párhuzamosan elkezdtük a Bencs SzalON-nak is a beszélgetéseit közvetíteni, illetve reményeink szerint 1-2 hét múlva eljutnak oda a tárgyalások néhány színházi előadás kapcsán, hogy abból is néhányat be tudunk mutatni. Pár címet megemlítek, amivel jól haladnak a tárgyalások. Ez a Castel Felice, Macbeth, az Úri muri, a Túl zajos magány és Az anyu én vagyok” – tájékoztatott Kirják Róbert, a színház igazgatója.

Március 12-től tehát az Úri murit láthatják, melyet a Nyíregyházi Televízió operatőrei rögzítettek, és utómunkái is az idén 36 esztendős szerkesztőségünkben készültek. A videótárral kapcsolatos bővebb információt a színház honlapján találják.