A dr. Kovács Ferenc polgármester által meghirdetett fásítási program keretében újabb fákkal gyarapodott városunk, ezúttal a Törzs utcai edzőközpont mellett. A Socca Hungary által felajánlott növényeket, 20 gömbjuharfát dr. Szabó Tünde államtitkár, országgyűlési képviselő közreműködésével ültették el szerda délután.
Több ezer fával gyarapodott már Nyíregyháza, amióta dr. Kovács Ferenc polgármester meghirdette fásítási programját. Ezúttal újabb cég, a Kispályás Labdarúgó Sport Szövetség regionális igazgatója ajánlotta fel a növényeket és a munkát is.
„Nagyon örülök annak, hogy a fásítási program halad, és óriási ütemben zajlik, hiszen szükség is van rá. Nemcsak a gyermekeink jövője szempontjából, hanem mindenki érdeke, hogy minél több zöldfelület vegyen bennünket körbe. A gazdasági élet megköveteli az építkezéseket, viszont nem feledkezhetünk el a környezetünkről sem, úgyhogy nagy örömmel érkeztem ide, Örökösföldre, ahol 20 gömbjuharfát fogunk elültetni. A cégek és a város is hozzájárult ahhoz, hogy a program tudjon folytatódni. Egyébként ez egy országos program, de Nyíregyháza élen jár abban, hogy minél több zöldfelülete legyen” – fogalmazott dr. Szabó Tünde államtitkár, országgyűlési képviselő.
Az ötletgazda a Socca Hungary Kispályás Labdarúgó Sport Szövetség regionális igazgatója volt.
„Sokan kérdezhetnék, hogy hogyan függ össze a labdarúgás a környezetvédelemmel. Ez a kezdeményezés Debrecenből indult. A debreceni vezetőnk, Móré Bendegúz ötlete volt, és úgy függ össze a sport a környezetvédelemmel, hogy minden megyeszékhelyen, ahol a Soccának kispályás labdarúgó bajnoksága indul, ott minden egyes nevező csapat után elültetünk az adott városban egy fát. Szimbolikus jelleggel, illetve azt gondolom, hogy ez egy jó kezdeményezés. Mind a város, mind a település fejlődik, és természetesen itt a csapatok is örülnek neki, hogy az ő nevezési díjukból még egy ilyenhez is hozzájárultak” – nyilatkozta Csuhai Tibor, a Socca Hungary elnöke.
A jövőben a városüzemeltető társaság gondozza a fákat, legközelebb a karácsony után összegyűjtött töves fenyőket ültetik majd el a Bujtosi Városligetben.