Eucharisztikus kongresszus – A pápa is vendége lesz a nemzetközi katolikus eseménynek

A keresztény világ négyévente rendezi az úgynevezett eucharisztikus kongresszust, melynek helyszíne szeptember 5. és 12. között Budapest. A tavaly nyárról mostanra csúszott nemzetközi esemény vendége lesz Ferenc pápa is. Az egyházak híveikkel együtt  készülnek a jeles nemzetközi eseményre, így a Nyíregyházi Görögkatolikus Egyházmegye is. 

Nem csak vallási színterek, de a HUNGEXPO, a Margit-sziget és a Kossuth tér is eseményekkel várja a keresztény egyház híveit szeptember 5.  és 12. között Budapesten, az Eucharisztikus Világkongresszuson. Nem csak egyházi méltóságok és hívők, de minden érdeklődő részese lehet a rendezvénynek.

„Ez az Eucharisztikus Világkongresszus igen hosszú történeti háttérre tekint vissza. Franciaorszából egy lelkiségi mozgalomból nőtte ki magát, ahol a megújulás volt a cél. Hogy megújítsák a lelkiségüket, újra Jézus Krisztus kerüljön középpontba, az oltári szentségben rejtőző Jézus Krisztus. Ugye az eucharisztia is az oltári szentséget jelenti. Ezt szerették volna a középpontba állítani, ezzel erősíteni az embereknek az elköteleződését az egyházzal szemben, a keresztényi élettel szemben. Lelkiségi megújulás, mely Magyarországra is elért, hiszen 1938 – ban Budapesten tartották az Eucharisztikus Világkongresszust, és most újra 2020-ban tartották volna a fővárosban, de a pandémia miatt erre az évre tolódott át.” - tájékoztatott a Nyíregyházi Görögkatolikus Egyházmegye PR munkatársa.

2016 – ban, a Fülöp- szigeteken jelentették be, hogy Magyarország a következő helyszín.

Már most rendezik azt a kiállítást, mely a korábbi – 38-as - magyarországi kongresszus emlékeit idézi vissza, illetve bemutatja a Nyíregyházi Egyházmegyében eddig gyűjtött és kiállított hazai görögkatolikus egyháztörténeti anyagot. Ikonokat, történeti dokumentumokat, kelyheket és diszkoszokat, egyéb szertartáskellékeket, melyet a kongresszus végéig láthatnak az érdeklődők.

3 napos teológiai konferencia is megelőzi magát a szeptemberi eseményt, Esztergomban. Ide papok, egyházi személyek érkeznek, de a hét programjára minden hívőt és érdeklődőt várnak.

„A fő események délelőtt a HUNGEXPO területén lesznek, ahol előadásokat, Tanúságtételeket hallgathatnak meg a résztvevők. Délután pedig nyitottabb program várja a résztvevőket. Kiemelt program a nyitószentmise, itt nagyszabású  elsőáldozás lesz több ezer gyerek részére. A kiemelt rendezvény a szombati napon, családi esemény a Margit-szigeten várja az embereket, illetve délután a Kossuth téren, az Országház előtt lesz egy szentmise. Ezután körmenet, fáklyás körmenet a Hősök terére. A csúcspontja vasárnap lesz, amikor Ferenc pápa mutat be szentmisét a Hősök terén.” - mondta Zadubenszki Norbert.

Épp a jövő héten Máriapócson országos cigánypasztorációs lelkigyakorlatot tartanak, ahol híveket toboroznak a kongresszus hetére szervezett lovári nyelvű szentmisére. Emellett  a helyi katolikus egyházak külön vasúti és buszos utakat szerveznek a szeptemberi nemzetközi eseményre.