Érdemes megvizsgálni az Együtt jelöltje szerint az irodaház biztosításának értékét is

Az Együtt nyíregyházi országgyűlési képviselőjelöltje hozzátette: egy leendő koalíciós kormánynak a törvénytelenül szerzett vagyonokat vissza kell venni. A továbbiakban a Szarvas u. 1-3. szám alatt irodaház eladásának korábbi témáját folytatta. Lövei emlékeztetett: 95 millió forintért értékesítette ezt a vagyont az állam két magánszemély cégéből álló konzorciumnak. Mint mondta, akkor feljelentés is történt magánszemély részéről, de nyomozás nem indult az ügyben. Mindezt azért hozta szóba, mert olyan újabb adatok jutottak birtokába, amelyek szerinte megerősítik azt, hogy ez esetben áron aluli értékesítés történt. Ismertetése alapján 20 évvel ezelőtt az Észak Alföldi Regionális Fejlesztési Zrt. tulajdonában volt az épület egy emelet kivételével, s azt az emeletet akkori áron 44 millió forintért vettek meg az államtól, számításai szerint azóta hatszoros volt az ingatlanárak növekedése. Lövei Csaba még két dologra kívánta felhívni a figyelmet.

Lövei Csaba, az Együtt országgyűlési képviselőjelöltje elmondta:

Én azt gondolom, hogy érdemes megvizsgálni az épület értékesítése utáni időszakot olyan tekintetben, hogy az akkor vásárló tulajdonostársak között történt-e bármilyen tulajdonátrendezés, és ha történt, ez milyen áron történt. Egy ilyen értékes épület nyilván biztosítva van, valamikor én dolgoztam biztosítási szférában, felhívnám rá a nyomozóhatóság figyelmét, hogy vizsgálja meg, hogy milyen értékre van biztosítva ez a székház.