Elszámolás – A távfűtés és a használati meleg víz elszámolása egyszerre van folyamatban

Elszámolás – A távfűtés és a használati meleg víz elszámolása egyszerre van folyamatban
Fotó: Illusztráció

A fogyasztók nagy része már visszakapta a fűtés- és melegvíz-elszámolás során felgyülemlett többletkifizetéseit, akinek pedig tartozása volt, annak a ráfizetésről szóló számlát is kiküldték. A 2020-as fűtésszezon átlaghőmérséklete a korábbi évekhez képest hűvösebb volt, mintegy 1 Celsius-fok volt a különbség a fűtési idény külső átlaghőmérsékletében.

A 2020-as év fűtési elszámolási időszakában két elszámolás történik egyszerre. A költségosztó eszközök nélküli háztartásoké, amelyek alig 3 százalékát teszik ki a távhővel fűtött lakásoknak, valamint a használati meleg víz második féléves elszámolása is ebben az időszakban történik.

„Javarészt ezeket a fogyasztóknak már visszautaltuk, illetve kimentek azok a csekkek, amelyeken rá kell fizetni. Az egyenleg minden esetben a fogyasztók részére kedvezően alakult, hiszen míg fűtéselszámolásnál a fogyasztóink szaldója kb. 6 millió forint, ez azt jelenti, hogy mintegy 27 millió forintot utalunk vissza, és 21 millió forintot kell ráfizetni, nyilván, különböző fogyasztóknak. A melegvíz-felhasználásnál 18 millió forintot fizetünk vissza, és 13-at kell ráfizetni, ennek a szaldója kb. 5 millió forint” – mondta el Joó László, a Nyírtávhő Kft. ügyvezető igazgatója.

Hűvösebb időszak volt a 2020-as év 2019-hez képest, amikor 6,7 fok volt az átlagos külső hőmérséklet a fűtési időszakban, és alig több mint 180 napon kellett fűteni, eközben 2020-ban sokan még májusban-júniusban is fűtöttek, az átlaghőmérséklet pedig nem haladta meg az 5,6 fokot. Ez az egy fokos külső hőmérséklet-különbség mintegy 30 ezer gigajoule többlet energiafelhasználást jelentett, rendszerszinten – nyilatkozta az igazgató.

„Ez a használati meleg vízben jelentkezett, hiszen a pandémia miatt a tavaly tavaszi és őszi fűtési idényben lényegesen megnőttek a felhasználások, hiszen mindenki otthon töltötte az idejét, és fűtésben is volt egy kis emelkedés.”

Az igazgató hozzátette, a fűtési időszakot követően rendszer-karbantartási és -fejlesztési munkálatokat is terveznek a Nyíregyházán 55 éve működő távfűtési szolgáltatásban.