Radikális nyitásra is lehetőség nyílhat március 15. után

Radikális nyitásra is lehetőség nyílhat március 15. után

A baloldali pártok nemcsak rendkívüli jogrend meghosszabításában nem voltak partnerek, hanem a vakcinák ellen is hangolják a polgárokat. Kijelenthető, abban bíznak, hogy ha elhúzódik a járvány, a kormányba vetett bizalom meginog, és így szeretne hatalmat szerezni az ellenzék – jelentette ki Gulyás Gergely.

A nyitási döntésben számítanak a konzultáción kapott válaszok

Kijelentette: a szakértők véleménye egyértelmű, a járvány harmadik hulláma elérte Magyarországot, és a következő egy-két hétben akár drámaian is romolhatnak a vírussal kapcsolatos számok. A következő két hét kifejezetten nehéz lesz – fogalmazott Gulyás Gergely.

Azt mondta, számos vírusmutáns jelent meg az országban, amelyek lényegesen gyorsabban terjednek az eddiginél. A miniszter jó hírnek nevezte ugyanakkor, hogy ezek mindegyike ellen védenek a Magyarországon rendelkezésre álló oltások.

Európában és Magyarországon is a koronavírus-járvány az egyik legégetőbb probléma, ez az, amit meg kell oldani – mondta Gulyás Gergely a kormányinfón. A Miniszterelnökséget vezető miniszter arról tájékoztaott, hogy továbbra is érvényben vannak a korlátozások, amelyek révén sikerült megakadályozni a járvány gyors terjedését. Közölte, hogy addig fenn kell tartani az intézkedéseket, amíg a szakembereknek ez a véleménye. Hozzátette, a konzultáció arról szól, milyen ütemben és fázisokban történjen majd a korlátozások feloldása.

A hazánkban megjelent vírusmutációk miatt a következő egy-két hétben romlani fognak a számok  – mondta a tárcavezető, de hozzátette, ezek ellen is hatékonyak a védőoltások. Március 15-ig ezért a kormány változatlan formában fenntartja a mostani szabályokat.

Magyarországon van a legtöbb vakcina, és az elkövetkező hetekben felgyorsul az oltások beadása. A tömeges oltások után jó esély van arra, hogy a korlátozásokat feloldhassák – hangsúlyozta Gulyás Gergely.

Ha elérkezik a nyitás pillanata mindenképpen figyelembe veszi a kormány a döntésnél a nemzeti konzultáció eredményét. Ezért arra kérnek mindenkit, hogy töltse ki a kérdőívet, hogy ténylegesen egy konszenzusos megoldás szülessen. Az eddigi adatok szerint már 2 460 000 kérdőívet töltöttek ki – emelte ki a tárcavezető.

Baloldali politikusok telefonon folytatnak oltásellenes propagandát

A baloldali pártok nemcsak a rendkívüli jogrend meghosszabításában nem voltak partnerek, hanem a vakcinák ellen is hangolják az embereket. Kijelenthető, hogy abban bíznak, hogy ha elhúzódik a járvány, a kormányba vetett bizalom meginog, és így megszerezheti a hatalmat az ellenzék.

Magyar baloldali politikusok tömegesen hívnak fel embereket, hogy bojkottálják a vakcinák beadását. Fontos tudni, hogy akik a biztonságos vakcinák ellen hangolják az embereket, azok emberéleteket tesznek kockára. Kimondható, hogy Gyurcsány Ferenc és pártja, a DK az emberéleteket kockáztatja.

A bértámogatásokat is fenntartja a kormány, és minden olyan intézkedést, ami elősegíti a gazdaság újraindítását. Eddig 41 milliárdnyi igény érkezett be a kormányhivatalokhoz, és már 39 milliárdot el is bíráltak és elutaltak. A kormány abban bízik, hogy a támogatások segítségével 2021 második negyedévében óriásit ugrik majd a gazdaság teljesítménye.

A végső szakaszban összehangolt támadás kell

Egy éve vagyunk kénytelenek elviselni a koronavírus miatt bevezetett korlátozásokat, de most már  a végső szakaszában tartunk, most már csak egy összehangolt támadást kell megnyerni. A vakcina már az országban van, minél többen regisztráljanak, és oltassák be magukat, mert a végső csata megnyeréséhez arra van szükség, hogy a társadalomban kialakuljon a védettség a vírussal szemben.

Hangsúlyozta, hogy nem igaz a DK állítása, miszerint nincs szabad vakcinaválasztás hazánkban, de az igaz, hogy ma még nem biztosítható, hogy mindenki minden vakcinából választhasson. Ha valaki sorra kerül, elfogadhatja vagy elutasíthatja a rendelkezésre álló vakcinát, és amint lesz az általa preferált oltóanyagból, kaphat belőle.

Jövő héten Orbán Viktor is meg fogja kapni a koronavírus elleni vakcinát, ahogy már mondta is, ha lehetősége lesz a kínai vakcinát fogja kérni – válaszolta újságírói kérdésre Gulyás Gergely.

Radikális nyitásra is lehetőség nyílhat március 15. után

A március 15. utáni helyzetről, hogy lesz-e nyitás vagy további hosszítás lesz, azt válaszolta, hogy majd a számok függvényében dönt a kormány. A cél az, hogy minél hamarabb tudják újraindítani az országot biztonságosan.

​2,5–3 millió oltást kell beadni, hogy akik veszélyeztetettek betegségük miatt, a koronavírus ellen védettek legyenek. Ha ez megtörténik, akkor radikális nyitásra lesz lehetőség.

Gulyás Gergely azt is elmondta, hogy mivel a kijárási tilalom korlátozza az emberek életét, valószínűleg azt oldja fel a kormány legelsőként.

Március elsejétől postai úton kapják meg az oltási igazolást azok, akik már mindkét védőoltást megkapták. Pillanatnyilag a kártyával a védettséget lehet bizonyítani, és aki ezzel az igazolással rendelkezik, felmenthető a karanténkötelezettség alól.

Fontos tudni, hogy egyelőre nincs döntés arról, milyen más jogosultságot biztosít majd az igazolás – válaszolta a miniszter.

Gulyás Gergelyt kérdezték arról, hogy elmozdítják-e Stummer Jánost az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának elnöki székéből, miután saját maga közölte, hogy minősített adatott hozott nyilvánosságra, majd azt terjesztette, Orbán Viktornak épülne külön bejáró a Puskás Arénánál.

A miniszter azt mondta, nehéz eldönteni, mi a súlyosabb: ha valaki álhírt terjeszt, vagy ha ezzel titkos adatot sért meg. Az ügyben azzal tudja az elnököt védeni, hogy semmi olyan nincs, ami titkos kellene, hogy legyen. Az, hogy autóval is el lehessen jutni a stadionba, elsősorban a gyalogosok biztonsága miatt szükséges, most ugyanis le kell zárni a gyalogosforgalmat, ahol autók közelítik meg a Puskás Arénát. A mérkőzésekre nemzetközi állami és sportvezetők érkeznek és a bejutásukat biztosítani kell – mondta.

Megjegyezte: az az érzésük, hogy a baloldalivá vált Jobbik pártelnökének balesetéről akarták elterelni a figyelmet. Összegzése szerint az elég súlyos botrány, hogy Jakab Péter autóját a Jobbik választókerületi elnöke vezette, aki náci múlttal rendelkezik.

Nem hiszem, hogy államtitoksértéssel az ilyen jellegű botrányokat szabad felülírni” – fogalmazott Gulyás Gergely.

 

Forrás: hirado.hu