Egyre népszerűbb a jégpálya – Ingyen tanulhatnak korcsolyázni a ovisok

Egyre népszerűbb a jégpálya – Ingyen tanulhatnak korcsolyázni a ovisok

Ovisok mesélik lelkesen élményeiket Nyíregyháza polgármesterének. Dr. Kovács Ferenc személyesen látogatott el a Városi Jégpályára, hogy meggyőződjön az önkormányzat és a Nyíregyházi Sportcentrum által létrehozott Ovikori Program eredményességéről. Január 14-től indult el a Városi Kori Program, ennek részeként pedig az Ovikor, így ingyen tanulhatnak korcsolyázni a nyíregyházi nagycsoportos óvodások.

Külön 4 millió forintos keretet biztosítottunk arra, hogy a gyerekeket az oviból elhozzuk busszal, visszavisszük, kapnak ingyen korcsolyát, sisakot – ez a kezdőknek még nagyon fontos. Ahogy beszéltem a gyerekekkel és az óvónőkkel, ez már most nagyon népszerű, márciusig tart, úgyhogy nagyon remélem, hogy addig minden oviból eljönnek.

– mondta el dr. Kovács Ferenc, Nyíregyháza polgármestere.

További képekért kattintson a fotóra!

Eddig 450 ovis vett részt a programban, márciusig összesen 1200 gyermek tanulhat meg korcsolyázni.

Nagyon jó tapasztalataink vannak az Ovikorival kapcsolatban. Most van fent a második régió, nagyon lelkesek a gyerekek, bátrak és a harmadik alkalomra szinte megtanulnak legalább annyira korcsolyázni, hogy a szüleikkel is visszajöjjenek. Azoknak a felnőttek is érdemes megtanulni, akik még nem tudnak. Óriási élmény kicsiknek és nagyoknak egyaránt.

– mondta el Popovics Polett, korcsolyaoktató.

További képekért kattintson a fotóra!

A program egészen március végéig tart, de emellett számos rendezvény és lehetőség várja az érdeklődőket a Városi Jégpályán.