Egymilliárd forintos fejlesztés – Javult Nyíregyháza csapadékvíz-elvezető rendszere

Egymilliárd forintos fejlesztés – Javult Nyíregyháza csapadékvíz-elvezető rendszere
Fotó: Trifonov Éva

A városvezetés még 2012-ben alkotta meg a csapadékvíz-fejlesztési koncepciót, illetve az ahhoz tartozó programot. Ennek a legújabb szakasza zárult le most, 2020-ban. A tavalyi évben indított 1 milliárd 38 millió forintos projekt teljes mértékben elnyert pályázati forrásból valósulhatott meg.

„A beruházás fontos szakasza volt az 550 méter hosszú Igrice főfolyás, ami el volt dugulva, nem volt rendben sem a keresztmetszet, sem a vízfolyás. Ezt mindet rendbe hoztuk, le is burkoltuk az oldalát, annak érdekében, hogy egyszerűbb legyen a karbantartás a jövőben” – mondta dr. Kovács Ferenc, Nyíregyháza polgármestere.

Az Igrice főfolyás stratégiai fontosságú, mivel a belváros és a település keleti felének vízelvezetését biztosítja. Ezen befogadók vízgyűjtőjén található a Bujtos városrész, a Malomkert, illetve a Sóstógyógyfürdő Zivatar utca térsége. A fejlesztésnek köszönhetően a csatorna visszanyerte vízszállító kapacitását.

Nyulastói rekonstrukció

A másik fontos terület a nyugati elkerülő melletti Nyulastói csatorna volt a legutóbbi projektben. A Nyírszőlőst érintő csatornánál két ütemről is beszélhetünk, először 2018-ban elkészültek a csatorna egyes földmunkái. A második ütem 2020 márciusában indult, mederbővítés és -burkolás történt.

A kiépített befogadó műtárgyak segítségével a csatorna lehetséges befogadójául szolgál a Nyírszőlős nyugati területeiről érkező csapadékvíznek. A műszaki átadások is megtörténtek már az említett szakaszon.

Harmadik terület

A fejlesztéshez tartozó harmadik terület Borbánya és Kistelekiszőlő. Ez szintén egy korábban elkezdett program folytatása, ami a Tüzér – Alma – Tünde – Lujza – Csemete utcát és környékét érintette. Ezeken a területeken mindent kellett alkalmazni, ami a csapadékvíz elvezetéséhez kell, így például van nyílt árkos, fedett csatorna, záportározó és áteresztő építése – ezek is sikeresen befejeződtek, tette hozzá dr. Kovács Ferenc.

Nyertes pályázatok

Az elmúlt hét évben több mint kétmilliárd forint értékben nyert pályázatokat a csapadékvíz-hálózat fejlesztésére az önkormányzat. Erre szükség volt és lesz is a jövőben, 2011 nyaráig rengeteg belvízprobléma volt a városban. Közel kétszáz ház volt veszélyeztetve, több utca homokzsákkal volt lezárva, nem tudtak az emberek közlekedni. Akkor történt egy összefogás nyíregyházi vállalkozók, cégek és magánszemélyek részéről, ennek eredménye, hogy 2011 nyarán megoldották a helyzetet.

„Nyilvánvaló volt, hogy ezzel komolyan kell foglalkozni – nem ártott volna, ha hamarabb is így állnak hozzá –, mert még egyszer nem kerülhetünk ilyen helyzetbe. Erről szólt a 2012-re kigondolt fejlesztési program, amit elkezdtünk 2013-tól megvalósítani. A Bujtosi Városligetben két záportározót is építettünk, ott szintén volt kotrás, burkolás, ezek egyben a tavalyi elkészült beruházás előmunkálatai is voltak. Említhetném a Malomkertet, a Szántó Kovács János utcán évtizedes problémák voltak, oda négy záportározót tudtunk beépíteni a föld alá. Én nagyon remélem, hogy ezeket a beruházásokat a jövőben is tudjuk folytatni” – emlékezett vissza Nyíregyháza polgármestere.

A város a természeti adottságaiból adódóan is veszélyeztetett ebből a szempontból, ezért sem állhatnak le a fejlesztések. Az említett településrészek voltak a legkockázatosabb részei Nyíregyházának, ezért is kellett ezekkel kezdeni a beruházásokat.

Kapcsolódó galéria

Polgármesteri bejárás az Igrice patak mentén