Békéltető testület – Erősödik a fogyasztók tudatossága
Fotó: Illusztráció

Az ünnep előtt folyamatosan erősödik a roham a boltokban, pár fontos dologra azonban érdemes odafigyelni, ha a karácsonyi ajándékainkat vissza szeretnénk cserélni a későbbiekben. A boltok csak hibátlan terméket cserélnek ki, vesznek vissza abban az esetben, ha a fogyasztó blokkal tudja bizonyítani, hogy ténylegesen abban a boltban vásárolták meg az adott terméket. Ha jótállásos terméket szeretnénk visszavinni a boltba, mindenképp vigyük magunkkal a jótállási jegyet is. Az elmúlt években folyamatosan növekedett a megyei ügyek száma, ez a szakemberek szerint azt is jelenti, hogy erősödik a fogyasztók tudatossága, egyre tájékozottabbak a fogyasztóvédelem területén.

 

Az első békéltető testületek 1998-ban alakultak, tagjait fele-fele arányban a fogyasztóvédelemmel foglalkozó civil szervezetek, valamint a kereskedelmi és iparkamara, illetve az agrárgazdasági kamara adják. A testületek létrehozásának az volt a célja, hogy a fogyasztók és a vállalkozások közötti vitás ügyek ne a bíróságokra kerüljenek, hanem legyen egy alternatív vitarendezési fórum, ahol egyezségre juthatnak. Karácsony közeledtével a vásárlóknak érdemes körültekintően beszerezni az ajándékokat, valamint figyelni kell a jótállás és garancia különböző formáira is – mondta Görömbeiné dr. Balmaz Katalin, a megyei békéltető testület elnöke.

„Külön kell választani, hogy milyen módon vásárolunk. A jótállás érdekében a vásárlás után érdemes kibontani a terméket, ugyanis 3 nap áll rendelkezésre ahhoz, hogyha a termék nem használható rendeltetésszerűen, akkor azt az értékesítőnek ki kell cserélnie. Külön kell választani a nem jótállásra kötelezett termékeket is, amelyet a kereskedő nem köteles kicserélni. Karácsonykor engedékenyebbek, előfordul, hogy ilyen esetben is vállalják, hogy kicserélik az árut, de ezt érdemes dokumentálni.”

Az online vásárlást is számos szabály határozza meg, a tekintetben, hogy milyen elállási, garanciális vagy jótállási lehetőségek biztosítottak a vevők számára.

„Itt sokkal könnyebb helyzetben van a fogyasztó, az online vásárlásnál 14 napon belül visszaküldhetjük a terméket, akkor is, ha az nem hibás. Ebben az esetben a kereskedőnek 14 napon belül kell visszafizetnie a vételárat, a szállítási és egyéb díjakat is, az eredeti fizetés formájában. A visszaküldés költsége azonban a vásárlót terheli.”

Amennyiben a vásárlás kapcsán vita alakulna ki a felek között, a békéltető testületi eljárás megindításának előfeltétele, hogy a fogyasztó először megpróbálja a panaszos ügyét közvetlenül a vállalkozással rendezni. Amennyiben ez nem vezet eredményre, akkor fordulhatnak írásban a megyei békéltető testülethez. Ehhez szerkesztettek egy kérelem nyomtatványt, amelyet a kereskedelmi és iparkamaránál lehet átvenni, vagy a kamara honlapjáról lehet letölteni. A beadványhoz csatolni kell az üggyel kapcsolatos dokumentumok másolatát.