Beírta a nevét Nyíregyháza a Magyar Erőemelő Szövetség történelmébe

Az egyesület fiatal, saját nevelésű sportolói villámgyorsan, tonnaszámra hozták haza a büszkeségre okot adó arany, ezüst és bronzérmeket mind hazai, mind nemzetközi versenyekről.

A 2018-as évben is erre készül a csapat; egy háromtagú, fiatal, bizonyítási vágytól égő delegáció tervezi újra elhozni az aranyat, ezzel új paragrafust nyitva hazánk erősportjainak nagykönyvében.

Szimcsina Mihály és Teremi Tamás a kezdetektől fogva a csapat tagjai, több országos rekord is fűződik nevükhöz, Misi pedig nemzetközi porondon is helyt állt már. Fiatal koruk ellenére több tonnát mozgatnak meg  heti akár 5-6 alkalommal  az edzéseiken.

Majoros Viktória nemrég csatlakozott csapatunkhoz, és már be is söpört egy aranyérmet a Regionális Diákolimpia döntőjén, a Fekvenyomó Diákolimpia Országos Döntőjéről pedig egy ezüstéremmel tért haza; örültünk egy kicsit, viszont most ismét a munkára koncentrálunk, hisz Viki gőzerővel készül, ugyanis tavasszal a felnőtt mezőnyben kell megbirkózia nála jóval idősebb és tapasztaltabb versenyzőkkel a Magyar Bajnokságon, ősszel pedig az Ifjúsági mezőnyben arathat osztatlan sikert.

A következő időszakban tavasszal felmérő versenyeken indulnak, majd ősszel a korosztályos országos bajnokságokon és csapatbajnokságon izgulhatunk értük remélve, hogy további kiváló eredményeket hoznak a csapatnak és a városnak.