Áprilisban rajtol a kispályás szezon
Április elején kezdődik a Városi Kispályás Bajnokság tavaszi idénye. Idén 113 csapat vesz részt a sorozatban, és több csoportban is nagy csata várható. A téli terembajnokság a napokban fejeződött be.

Novembertől márciusig teremben pattogott a labda a Téli Terembajnokság keretein belül. Nagy csatákat, izgalmas mérkőzéseket láthattak az érdeklődők a Móra Ferenc iskola tornatermében. A bajnokságot végül a Red Wolf gárdája nyerte, de az esemény jó felkészülési lehetőséget jelentett valamennyi együttes számára a szabadtéri szezon előtt. A tervek szerint a bajnokság tavaszi idénye április elején kezdődik.

– Naponta rengeteg telefont kapok a csapatoktól, hogy szeretnének pályát bérelni, de egyelőre még mély a talaj, illetve ilyenkor végzik a felújításokat is, hogy a rajtra minden rendben legyen. A tervek szerint április 4-én indul a tavaszi szezon, és június közepéig tart majd – mondta Dajka László főszervező.

Idén 113 csapat nevezett a kispályás bajnokságban, és több csoportban szoros az állás az őszi mérkőzések után. A teremtornának köszönhetően a szervező Nyíregyházi Sportcentrum egy évben 10 hónapon keresztül biztosít játéklehetőséget az együtteseknek, de ezen felül több 2-3 napos torna is várja a játékosokat. Népszerű a megyeszékhelyen a kispályás labdarúgás, hetente több ezren fordulnak meg a Városi Stadionban. A tervek szerint jövőre tovább bővül a részt vevő csapatok száma.

Dankó László