Amiről az utcák mesélnek...
Városunkban az iparos tanoncok oktatása 1883-ban vette kezdetét. Már eleitől fogva problémát jelentett, hogy a tanoncok ki voltak taszítva az életbe, ahol „szülői gondozás, erkölcsi nevelés, szellemi irányítás és szeretet nélkül maradtak”, a mestereiknek pedig nem volt elég erejük megismertetni velük a „munka felemelő értékét”. Mindezek biztosítására a város 1911-ben elhatározta, hogy otthont létesít a számukra.
Első körben a Hatzel téren lévő cselédközvetítő intézetre gondoltak, amelynek átalakítása minimális költségvetést igényelt volna. Azonban az otthon fenntartását az Országos Gyermekvédő Liga csak akkor vállalta, ha az legalább 40–50 tanuló elhelyezését biztosítja. A város képviselő-testülete 1911. december 15-i ülésén döntötte el, hogy új épületet emel, és a telek biztosítása mellett még 100 ezer koronát is megszavaztak az építkezés és a felszerelés költségeire. A város mellett a tanoncotthon felállítása mellett bábáskodott még a Szabolcsvármegyei Pártfogó Egyesület is, amelyet a Liga az otthon vezetésére hivatott felügyelő bizottság megalakításával bízott meg, valamint a helyi ipartestület. Sokat köszönhet továbbá az intézmény az államsegélyt kieszközlő Vay Tibor főispánnak, az iparpártoló Vay Gábornak és feleségének, Májerszky Béla polgármesternek és Trak Géza városi tanácsosnak.
Az iparostanonc-otthon alapkövét száztíz évvel ezelőtt, 1912. október 27-én tették le. Az ünnepségen tevékenyen részt vettek a tanonciskola növendékei. A beszédek sorát a polgármester nyitotta meg. Kifejezte reményét, miszerint „a város az iparossággal az ipar fejlesztése terén mindig karöltve fog haladni”. Őt Zomborszky Dániel, az ipartestület alelnöke, majd a Gyermekvédő Liga megbízottjaként Kovács István törvényszéki elnök követte. Trak Géza felolvasta az otthon alapításának történetét, amelyet a jelenlévők aláírásukkal láttak el, majd réztokba zárva az alapkőbe rakták. Egy lakatos tanonc felolvasta Vietórisz István alkalmi költeményét, majd az alapkőre mért kalapácsütések után, az inasok befalazták azt.
(Szerző: Ilyés Gábor helytörténész, www.emlekjelek.hu)
