Lézer- és airsoft lövészet, harcászati bemutató és repülőgép-szimulátor is várta az érdeklődőket a vitéz Mikecz Kálmán Honvéd Kollégium nyílt napján. Az intézmény a debreceni Kratochvil Károly Honvéd Középiskola és Kollégium része, Nyíregyházán csak kollégiumi ellátást biztosítanak azoknak a diákoknak, akik a helyi intézmények valamelyikében tanulnak.
Magyar Rozalinda, a honvéd kollégium egyik növendéke is segítette az érdeklődő általános iskolások tájékozódását a nyílt napon. A most tizedik évfolyamos diák a középiskola befejezése után a tervei szerint a honvédségnél szeretne majd dolgozni.
„Azért jelentkeztem, mert már a nyílt napon is részt vettem és a bemutatás során nagyon pontosak és kedvesek voltak, illetve engem kis korom óta érdekel is a honvédelem és a honvédség” – mesélte Magyar Rozalinda.
Speciális kollégium
Fontos kiemelni, hogy a kollégium a debreceni Kratochvil Károly Honvéd Középiskola és Kollégium része, így Nyíregyházán csak kollégiumi elhelyezést biztosítanak, de annak egy speciális formáját. Ebből kaphattak ízelítőt az általános iskolás érdeklődők és szüleik, akik részt vettek az intézmény nyílt napján. Lézer- és airsoft lövészet, harcászati bemutató és repülőgép-szimulátor is várta az érdeklődőket a Nyíregyházi Egyetem mellett működő kollégium udvarán és épületében. Az iskolások a Magyar Honvédség történetét, a későbbi lehetőségeket, illetve a kollégiumi szobákat, épületet is megismerhették a nyílt napon.
Pályaorientációs hétvégék
A kollégium növendékei reggel 5 óra 50 perckor kelnek, a jelenlegi 40 diák 8 különböző intézményben tanul, délután a középiskolákból visszatérnek ide, a Sóstói útra, majd négy órától fél hétig szilencium, sportfoglalkozás, úszás vár a diákokra.
„Azért, hogy mi a pályaorientációt, kifejezetten a honvédelmi pályaorientációt végre tudjuk hajtani, ezért minden hónapban van egy olyan hétvége, amikor kötelező a bennmaradás a kollégiumban és a péntek délutánt, illetve a szombati egész napot arra használjuk fel, hogy ezeket a foglalkozásokat meg tudjuk tartani. Természetesen a hétköznapokon is vannak olyan foglalkozásaink, mint például a honvédelmi nevelés, amikor az elméleti részeket adjuk le, de a gyakorlati foglalkozások ezeken a hétvégi bennmaradásokon vannak” – nyilatkozta Horváth András, a Kratochvil Károly Honvéd Középiskola és Kollégium Nyíregyházi vitéz Mikecz Kálmán Honvéd Kollégiumának vezetője.
A honvéd kollégiumban felújított, kétágyas szobákban élnek a növendékek, tanulmányi átlagaik alapján ösztöndíjat is kaphatnak.
Van, aki félévkor költözhet
Akik jövőre, vagyis 2023 szeptemberében kezdik meg a középiskolai tanulmányaikat, ők majd akkor tudnak beköltözni a kollégiumba, de néhány diákot akár már a fél év közben is fel tudnak venni.
„Fél év végéig, tehát 2023. január végéig van lehetősége arra, hogy aki most 9. osztályos középiskolás és nagyon érdeklődik a honvédelmi pálya iránt vagy – mint ahogy ezen a héten már megtörtént – abból az öt középiskolába jár, amelyik csatlakozott a honvéd kadét programhoz és közismereti tantárgyként tanulja a honvédelmi alapismereteket, őket még január végéig tudjuk fogadni, de második félévben már nem” – tette hozzá a kollégiumvezető.
Az öt intézmény közé tartozik a Nyíregyházi Egyetem Eötvös József gyakorló iskolája, a Vasvári Pál Gimnázium, az Abigél, illetve a szakképzési centrum két iskolája, az ÉVISZ és az Inczédy.
Kétnapos bemutató
A rendezvény kétnapos a vitéz Mikecz Kálmán Honvéd Kollégiumban, így aki pénteken lemaradt, szombaton, november 12-én még részt vehet a programokon és megismerheti a kollégium működését, illetve a Magyar Honvédség lehetőségeit.