A Prezit prezentálták a könyvtárban

Különböző látványos előadásokat készíthetünk a Prezivel. Az innovatív, magyar ötleten alapuló webes prezentációs szoftvert több mint 75 millióan használják világszerte, Magyarországon azonban még mindig kevesen ismerik. Takács Félix, Krúdy Gyula Gimnázium tanulója is hallott már ugyan róla, azonban még inkább más programokat használ előadásai elkészítésére, viszont a Prezi újdonságai őt is érdeklik, s szívesen kipróbálná.

A Prezi működésébe nyerhettek most bepillantást az érdeklődők a Móricz Zsigmond Megyei és Városi Könyvtárban. A főként gimnazistákból álló hallgatóság egy interaktív, gyakorlati bemutató keretében, Szilágyi Gábor előadásában kaphatott képet arról, hogy a szoftver segítségével miként is tehetnék érdekesebbé, minőségibbé, modernebbé prezentációjukat. Az előadó szerint a Prezi kifejezetten a fiatalok számára lett kitalálva, mivel ők azok a mostani réteg, akiknek nagyon nagy szüksége van arra, hogy az előadásmódjukat egy kicsit feldobják, könnyen befogadhatóvá tegyék.

 

Könyvtári fejlesztések

 

Az előadást az Internet Fiesta országos programsorozat keretében szervezte a könyvtár. Az érdeklődők egy héten keresztül hallgathatnak meg előadásokat a digitális világ nyújtotta lehetőségekről, amelyeket a hétköznapok során is hasznosíthatnak.

A Móricz Zsigmond könyvtár is fontosnak tartja, hogy lépést tartson a XXI. század technológiájával, olvasói szokásaival, így ebben az évben is számost fejleszt tervez ennek érdekében. Tomasovszki Anita, a Móricz Zsigmond Megyei és Városi Könyvtár igazgatója elmondta, többek között az oktatótermüket szeretnék fejleszteni és egy digitális labor műhelyként üzemeltetni, ahol a fiataloknak, elsősorban a szakközépiskolásoknak tartanának olyan programokat, képzéseket, ahol a diákok a médiatudatosságot, a médiakultúrát tudják elsajátítani élménygazdag módon, rengeteg gyakorlati tudnivalóval. Emellett az olvasóterem átalakítását is tervezik, ahol egy úgynevezett tinisarkot alakítanak majd ki, amit szintén a legmodernebb mobil eszközökkel kívánnak felszerelni.

 

Előadások a digitális világról

 

Az Internet Fiesta előadássorozat keretében március 19-ig további előadások hallhatók majd a Móricz Zsigmond Könyvtárban, többek között az online vásárlásról, a 3D nyomtatásról, a digitális utazásról, az intternet veszélyeiről, a Facebook használatáról vagy az elektronikus könyvtárakról.

Zadubenszki Norbert