A Magyar Honvédség parancsnoka csütörtök délután Nyíregyházán, a városházán egyeztetett – Dr. Kovács Ferenc polgármester bejelentése hivatalos közösségi oldalán
Fotó: Szarka Lajos

A Magyar Honvédség parancsnoka csütörtök délután Nyíregyházán egyeztetett az orosz-ukrán konfliktus kapcsán.

– Ruszin-Szendi Romulusz a jelenlegi helyzetről tájékoztatott minket a megbeszélésen, amin Farkas József dandártábornokkal, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság főkapitányával, valamint Román István kormánymegbízottal, a megyei védelmi bizottság elnökével vettem részt – emelte ki dr. Kovács Ferenc, Nyíregyháza Megyei Jogú Város polgármestere.

A bejelentett csapatmozgások a biztonságunkat szolgálják, zajlanak az előkészületi intézkedések a humanitárius, migrációs helyzetekre.

Dr. Kovács Ferenc hivatalos közösségi oldalán megjelent videójában elmondta: „A Magyar Honvédség parancsnoka, Ruszin Romulusz tábornok úr tájékoztatott bennünket, a kormánymegbízott urat, a megyei rendőrfőkapitány urat és engem a jelenlegi helyzetről, a megtett intézkedésekről. Az intézkedések lényege az, ami már korábban is a miniszter úr által bejelentésre került, hogy csapatmozgások történtek, ez a mi biztonságunkat szolgálja. Azzal is járnak ezek a mozgások, hogy lesznek hanghatások a légtérben, Gripenek fognak repülni, helikopterek. Én azt szeretném kérni mindenkitől, hogy pánik ne legyen, semmi ok nincs rá. Ez arról szól, hogy itt van a honvédség, itt van a rendőrség, és itt van az állami és az önkormányzati rendszer, amely felkészül minden korábban nem várt helyzetre, gondolok itt a humanitárius, migrációs helyzetekre, ehhez az előkészületi intézkedéseket meg kell tennünk.”

Kapcsolódó galéria

Ruszin-Szendi Romulusz Nyíregyházán