A Görögkatolikus Egyház is csatlakozott a Házasság Hetéhez

A Nyíregyházi Egyházmegye is csatlakozott a Házasság Hete elnevezésű programsorozathoz. A kezdeményezés közel két évtizeddel ezelőtt, Angliából indult el azzal a céllal, hogy a házasság és a család fontosságára irányítsák a figyelmet. Mára négy kontinens, 21 országában szerveznek programokat a civil szervezetek és az egyházak. Magyarország 2008-ban csatlakozott a rendezvényhez.

 

Előadások és családi programok

 

Szombat délelőtt Szabó Tamás parókus a Szent Miklós Görögkatolikus Általános Iskolában a férj és a feleség családon belüli szerepeiről és a jó házasságról tartott előadást. Azt mondta, igazi recept nincs rá, szükséges hozzá viszont két egészséges személyiségű ember, akik odafigyelnek egymásra, kölcsönösen tisztelik és elfogadják a másikat.

További képekért kattintson a fotóra!

Szabó Tamás, a Nyíregyházi Egyházmegye parókusa kifejtette, ha olyan világban élünk, ahol tízből hat házasság tönkremegy, akkor el kell gondolkozni azon, hogy valami nem jól működik. Azt mondta, a negyven százalékos sikerarány még az érettségin is éppen, hogy kettes. Ezért egyértelműnek ítélte meg azt, hogy erről beszélni kell, ezt tanulni és továbbtanulni kell a siker érdekében.

A Házasság Hete rendezvénysorozat alatt bármelyik felekezethez tartozó családokat vártak egyházi és világi szakemberek tematikus gyermek és felnőtt programokkal.

 

Családi programok

 

Bodnárné Nyíri Andrea Újfehértóról családjával érkezett a rendezvényre. Elmondta, férjével az idén ünneplik 20. házassági évfordulójukat. Lakóhelyükön már megkapták az áldást a következő sok évtizedre, a szombati rendezvényre pedig három gyermekük közül a két nagyobbat elhozták a nyíregyházi egyházi eseményre is.

A zárórendezvényen egy TAQBALL asztalt is átadtak, hiszen a sport és a játék teret enged a családi együttléteknek, és közös élményeket biztosít a család valamennyi tagjának, majd a Kaláka Együttes szórakoztatta 15 zsoltár című, rendhagyó előadásával a gyerekeket.

M. E.

(Fotó: Trifonov Éva)