72 érem Egerből - remekül zárták a szezont a Sportcentrum úszói

 Az éves munkájukról tettek tanúbizonyságot az úszók, és bizonyították a kemény munka meghozza a gyümölcsét. A felnőttek mezőnyében Szurovcsják Ivett jelezte, hogy keleten nincs nála gyorsabb 50, 100 m mellen mindkét számot idei hosszúpályás legjobbjával nyerte. Cserfalvi Olaf minden versenyszámban, amiben elindult éremmel tért haza, melyből 9 arany és 1 ezüst, megkapta a LEN pontszáma alapján a különdíjat, sőt egy új évjáratos csúcsot is beállított 100 pillangón (0:57,07), mely szép ajándék a fa alá karácsonyra. Hatházi Dóra 7 aranyéremmel térhetett haza, hiszen sem a pillangó, sem a gyors versenyszámokban sem talált ellenfélre és szintén különdíjban részesült. A 2006-os születésű Ványi Dávid minden versenyszámában javított, ami 5 aranyat, 3 ezüstöt és 1 bronzot hozott neki a sikeres váltószerepléssel együtt. A legkisebbek között Keczán Noel brillírozott, ugyanis 2 ezüst és egy bronzéremmel tért haza, csak a szombati napról, melyen szerepelt. A 4x100-as vegyes váltóban a fiúk 1. helyezést értek el, megelőzve Cseh Lászlót és csapatát, a leányok pedig 3. helyezést szereztek. 4x100-as gyorsváltóink, viszont a dobogó legfelső fokára állhatott fel, mind a női, mind a férfi kategóriában.

Ez csak pár név volt, a rengetegből akik érmekkel és új egyéni csúcsokkal tértek haza. Lássuk az érmeseket:

Aranyérmesek: Kovács Péter (1500 gyors); Csernyik Dániel (1500 gyors); Cserfalvi Olaf (200 vegyes, 200 hát, 100 pillangó, 400 vegyes, 200 gyors, 100 hát, 200 pillangó); Trizner Olivér (50 pillangó); Hatházi Dóra (50 pillangó, 100 gyors, 100 pillangó, 200 gyors, 50 gyors, 200 pillangó); Szurovcsják Ivett (50 mell, 100 pillangó, 100 mell); Ványi Dávid (200 hát, 200 gyors, 100 hát, 200 pillangó); Barna Bianka Dorottya (100 mell, 200 mell); Gulácsi Krisztián (50 hát, 100 hát); Kis Anasztázia (800 gyors); 4x100 férfi vegyes váltó (Valent Gergő, Cserfalvi Olaf, Ványi Dávid, Batta Kolos Hunor); 4x100 férfi gyors váltó (Trizner Olivér, Cserfalvi Olaf, Ványi Dávid, Batta Kolos Hunor); 4x100 női gyors váltó (Molnár Laura, Hatházi Dóra, Sztruhár Jázmin, Fekete Kitti)

Ezüstérmesek: Tajthy Milán (1500 gyors); Ványi Dávid (50 pillangó, 100 pillangó); Cserfalvi Olaf (50 pillangó); Keczán Noel (100 pillangó, 50 hát); Molnár Kitti (100 pillangó, 400 gyors, 200 pillangó), Lengyel Áron (100 pillangó, 200 pillangó); Lénárt Zsófia (400 vegyes); Lengyel Zalán (100 mell); Veress Fanni (800 gyors); Lénárt Eszter (800 gyors); Kis Anasztázia (400 gyors); Barna Bianka Dorottya (50 mell)

Bronzérmesek: Lengyel Áron (50 pillangó); Molnár Laura (50 pillangó, 200 gyors); Ványi Dávid (100 gyors); Kovács Péter (100 gyors, 400 gyors); Fekete Vivien (100 gyors); Czegle Péter (50 mell, 100 mell, 200 mell); Tajthy Milán (200 hát, 400 vegyes); Molnár Fruzsina (200 hát, 100 hát); Nagy Csenge (100 pillangó), Kis Anasztázia (200 gyors); Trizner Olivér (200 gyors); Keczán Noel (200 gyors); Koi Gábor (100 mell); Radványi Nándor (400 gyors); Lénárt Eszter (400 gyors); Csernyik Dániel (400 gyors); Lénárt Zsófia (200 mell); 4x100 női vegyes váltó (Molnár Laura, Sztruhár Jázmin, Barna Bianka Dorottya, Fekete Kitti)

 Különdíjasok a LEN pontszámuk alapján: Hatházi Dóra, Cserfalvi Olaf, Kovács Péter

Edzők: Urbin Tamás, Gyula Sándor, Kecskés Evelin, Kelemen Olimpia, Kovács Attila

Forrás: Nyíregyházi Sportcentrum