2021-ben is harcba száll A Dalban a Tortuga – Ismét hódít a tornacipős rock’n’roll

A Dal 10., jubileumi évadát sem hagyja ki a nyíregyházi Tortuga, az idén két éves zenekar bejutott a legjobb negyven versenyző produkció közé. A műsor 10. évadába több mint 400 dalt neveztek, ezek közül került ki az a 40 produkció, melyek közé a nyíregyházi zenészekből álló formáció is bejutott. A tervek szerint a dalverseny január végén indul a Duna Televízió műsorán, hét szombat estén át zajló műsorfolyamban versenyeznek majd a produkciók.

A Tortuga 2018-ban alakult, a zenekar tagjai: Dömötör Sándor (dob), Hegyi Ábel (dalszöveg, gitár), Kerle Ákos (basszusgitár) és Tomku Milán (ének, szólógitár). Első lemezük 2019-ben jelent meg Tapsolj és tátogj! címmel, még ebben az évben turnéztak a Junkies és az Intim Torna Illegál zenekarok vendégeként. Az igazi áttörést A Dal 2020-as évada hozta meg számukra, melyen elsöprő sikert arattak, saját elképzeléseiket is túlszárnyalva egészen a dalverseny döntőjéig meneteltek és a Petőfi Zenei Díj Év Felfedezettje, illetve A Dal 2020 Év Felfedezettje szakmai díjakat is nekik ítélte a zsűri.

– Mindannyian hatalmas sikerként éltük meg A Dal 2020-as évadát, egyikünk sem gondolta, hogy a döntőig juthatunk. Imádjuk, amit csinálunk, a zene az életünk, ezért kezdtünk bele, és noha sokan azt látják, hogy a szórakozás a mindenünk, mi próbálunk tenni azért, hogy egyre jobbak legyünk. A dalverseny során rengeteget tanultunk, óriási lehetőség volt ez számunkra, továbbá elmondhatatlanul hálásak vagyunk azoknak, akik támogattak minket mindebben – árulták el a zenekar tagjai.

Új dalok érkeznek

A zenekar A Dal 2020-as évadában a Mámor tér 3. című dalával versenyzett, a cél azonban nemcsak az volt, hogy fordulóról fordulóra jussanak, hanem az is, hogy összefogják a nyíregyházi és térségbeli zenekedvelőket. Kialakítani egy olyan közösséget, ami a rockzene rajongói mellett mindenki mást is megszólít – az eredmény pedig azt mutatja, ez sikerült is.

A dalverseny után a kialakult járványhelyzet a zenekart is megviselte, a színpadot a próbateremre cserélte, azonban nem volt esemény nélküli az eltelt idő. Új dalok születtek, és nyár végén az ország több pontján is fellépett a Hooligans és az Aurora zenekarok vendégeként. A Nyíregyházán már kultikussá váló VIDOR Fesztiválon saját koncertet adott, novemberben pedig megjelent egy új dal, a Kérlek. – Nem volt könnyű az elmúlt időszak, de megpróbáltuk a legjobbat kihozni ebből is. Nem volt kérdés, hogy újabb dalokkal érkezünk, nyáron stúdióba vonultunk, és terveink szerint még idén kijön két újabb szerzeményünk is. Ebből az egyik az a dal, amivel bekerültünk A Dal 2021-es mezőnyébe. Nem fogunk csalódást okozni a Tortuga rajongóinak, annyit elárulhatunk, nem véletlenül kapta a szám a Törnek az ablakok címet – mondták el a zenekar tagjai.

2021-ben is éljen a tornacipős rock’n’roll!

Nem volt kérdés, hogy idén is jelentkeznek A Dal jubileumi évadába, az idei produkció pedig talán még pörgősebb, és még ’tortugásabb’-ra sikerülhet. A Törnek az ablakok című dalt a koncertek és a turnék adta élmények, a felszabadult szórakozás és fiatalság inspirálta – a Tortuga pedig reméli, hogy A Dal 2021-es évada után egy ország bulizik majd rá velük együtt, újra.