Volna kedve Béres Alexandrával és Katus Attilával mozogni?
Okt 5, 2023

Volna kedve Béres Alexandrával és Katus Attilával mozogni?

Az önkormányzat által meghirdetett Mozdulj Nyíregyháza programsorozatban október 24-én Katus Attila, november 19-én pedig Béres Alexandra segít majd abban, hogy fittebbek legyünk.

Tovább olvasom
Master NYSC Kupa lesz az Eissmann Városi Uszodában
Okt 4, 2023

Master NYSC Kupa lesz az Eissmann Városi Uszodában

Első alkalommal rendez szenior úszóversenyt a Nyíregyházi Sportcentrum október 7-én, szombaton az Eissmann Városi Sportuszodában Nyíregyházán. A szombati eseményre több mint százan neveztek a hétfő éjféli határidőig, Nyíregyháza  mellett Szentesről, Kecskemétről, Törökbálintról, sőt, még Szlovákiából és Romániából is.

Tovább olvasom
Hatalmas öröm és büszkeség: Krausz Ferenc munkáját Nobel-díjjal jutalmazták!
Okt 4, 2023

Hatalmas öröm és büszkeség: Krausz Ferenc munkáját Nobel-díjjal jutalmazták!

A 2023. évi fizikai Nobel-díjat Krausz Ferenc, Pierre Agostini, és Anne L'Huillier kapta „az anyagban lévő elektronok dinamikájának tanulmányozására szolgáló attoszekundumos fényimpulzusokat létrehozó kísérleti módszerekért” – jelentette be a Svéd Királyi Tudományos Akadémia október 3-án.

Tovább olvasom
Állatok világnapja – Látványetetések és színes programok a Nyíregyházi Állatparkban
Okt 4, 2023

Állatok világnapja – Látványetetések és színes programok a Nyíregyházi Állatparkban

Egész napos programokkal, látványetetésekkel, bemutatókkal várta a látogatókat a Nyíregyházi Állatpark az állatok világnapján. Több százan látogattak el a parkba a jeles nap alkalmából.

Tovább olvasom
Harmadik alkalommal szervezték meg  a Családi napot az Élet utcai játszótéren
Okt 4, 2023

Harmadik alkalommal szervezték meg a Családi napot az Élet utcai játszótéren

Színes programok, a csillámtetkótól a bábszínházon át az élménymotorozásig, fonomságok az asztalokokon, na meg jó idő és jó kedv! - így lehet összefoglalni az orosi 3. Családi Napot. 

Tovább olvasom
Minden, amit a Rally Hungaryról tudni kell (infók, útlezárások, versenyzők)!
Okt 4, 2023

Minden, amit a Rally Hungaryról tudni kell (infók, útlezárások, versenyzők)!

Összegyűjtöttük a legfontosabb információkat a hétvégi Rally Hungaryról!

Tovább olvasom
Szereted a terepasztalt? Vasútmodell kiállítás a Vasutasban
Okt 4, 2023

Szereted a terepasztalt? Vasútmodell kiállítás a Vasutasban

A kiállítás mellett a vendégek a Kisvasutak Baráti Köre Egyesülettel is megismerkedhetnek.

Tovább olvasom
Ajánljuk figyelmébe: "Adassék tisztelet a katonaeszménynek!" előadássorozat
Okt 4, 2023

Ajánljuk figyelmébe: "Adassék tisztelet a katonaeszménynek!" előadássorozat

Az előadássorozatot a VOKE Vasutas Művelődési Ház és Könyvtár, a Magyar Huszár Alapítvány, a Honvédelmi Oktatási és Kulturális Központ, valamint a MH. 2. vitéz Vattay Antal Területvédelmi Ezrede szervezi.

Tovább olvasom
Megmutatják milyen csodálatos a világ!
Okt 4, 2023

Megmutatják milyen csodálatos a világ!

Szerettel meghívjuk A CSODÁLATOS VILÁG című környezetünk védelmében szervezett kiállításra, melynek célja megmutatni, hogyan látják …

Tovább olvasom
Szagos volt a málé
Okt 4, 2023

Szagos volt a málé

Két méter magas kukorica között többszáz kiló fogyasztási dohányt találtak a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) munkatársai, Koda a szolgálati kutya segítségével egy Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei városkában.

Tovább olvasom
Hazai sikerek az ökölvívó korosztályos bajnokságon
Okt 4, 2023

Hazai sikerek az ökölvívó korosztályos bajnokságon

Jól szerepeltek a nyíregyházi klubok versenyzői.

Tovább olvasom
"A haza minden előtt!" - a Magyar Honvédségről nyílik kiállítás Nyíregyházán
Okt 4, 2023

"A haza minden előtt!" - a Magyar Honvédségről nyílik kiállítás Nyíregyházán

Megnyitják a 175 éves Magyar Honvédség emlékkiállítását a Kállay Gyűjteményben.

Tovább olvasom
Túl 400 meccsen a kispályások
Okt 4, 2023

Túl 400 meccsen a kispályások

Novemberben indul a terembajnokság.

Tovább olvasom
Tudta? Ma van az állatok világnapja!
Okt 4, 2023

Tudta? Ma van az állatok világnapja!

Assisi Szent Ferenc élete során azt hirdette, hogy nem csak embertársainkat kell szeretnünk és tisztelnünk, hanem mindent, ami körülvesz, legyen az akár élő, akár élettelen.

Tovább olvasom
Idei első hazai mérkőzéseit játszották az AQUA SE Országos csapatai
Okt 3, 2023

Idei első hazai mérkőzéseit játszották az AQUA SE Országos csapatai

A Cegléd volt a vízilabdások ellenfele.

Tovább olvasom
Figyeljenek a jelzésekre!
Okt 3, 2023

Figyeljenek a jelzésekre!

Újabb korlátozásra kell készülni a Debreceni út, a Váci Mihály és a Móricz Zsigmond utcák kereszteződésében.

Tovább olvasom
Már most mondjuk, hétvégén nem lesz piac!
Okt 3, 2023

Már most mondjuk, hétvégén nem lesz piac!

A hétvégén zárva tart a KGST piac. Itt alakítják ki ugyanis a Rally Hungary szervizközpontját.

Tovább olvasom
Jövő hét közepéig biztosan aszfaltoznak
Okt 3, 2023

Jövő hét közepéig biztosan aszfaltoznak

Aszfaltozási munkálatok kezdődtek a 38-as főúton.

Tovább olvasom
 Több órán át állt a Kállói út forgalma
Okt 3, 2023

Több órán át állt a Kállói út forgalma

Megsérült egy gyermek, ezért kórházba kellett szállítani egy hétfő délután történt baleset következtében.

Tovább olvasom
NYÍRERDŐ Nap – Megtelt az Erdei Tornapálya a jubileumi rendezvényre
Okt 3, 2023

NYÍRERDŐ Nap – Megtelt az Erdei Tornapálya a jubileumi rendezvényre

15. alkalommal rendezte meg a NYÍRERDŐ Napot a Nyíregyházi Erdészet és a Pál Miklós Erdészeti Erdei Iskola.

Tovább olvasom
Fesztivál az állatokért – Harmincéves az Állatbarát Alapítvány
Okt 3, 2023

Fesztivál az állatokért – Harmincéves az Állatbarát Alapítvány

Az Állatbarát Alapítvány 1993-ban alakult Nyíregyházán, azóta küzd az állatok jogaiért, jólétükért, a felelős állattartásért. Harmincéves jubileumukat a Sóstói Múzeumfaluban ünnepelték meg. A Fesztivál az állatokért rendezvényre több mint kétezren érkeztek, színes programok várták az érdeklődőket a nap során.

Tovább olvasom
Aláírásgyűjtésbe kezd a Mi Hazánk Mozgalom
Okt 3, 2023

Aláírásgyűjtésbe kezd a Mi Hazánk Mozgalom

Országos aláírásgyűjtésbe kezd a Mi Hazánk Mozgalom a WHO pandémiaszerződése ellen – közölte a párt alelnöke Nyíregyházán.

Tovább olvasom
Jelentős beruházásokról számolt be a polgármester!
Okt 3, 2023

Jelentős beruházásokról számolt be a polgármester!

Útépítések, járdafelújítások, csapadékvízelvezető-rekonstrukció lesz a belvárosban, Jósavárosban, Sóstóhegyen és Oroson – erről számolt be Nyíregyháza polgármesere, Dr. Kovács Ferenc a közösségi médiában.  

Tovább olvasom
Nyíregyháza a nemzeti gyásznapra készül
Okt 3, 2023

Nyíregyháza a nemzeti gyásznapra készül

Október 6-án, az aradi vértanúk tiszteletére megemlékezést és koszorúzást tart Nyíregyháza Megyei Jogú Város önkormányzata. 

Tovább olvasom