A városszerte ismert és elismert fõiskolai tanár évtizedek óta egyebek mellett színházi kritikákat ír különbözõ helyi és országos médiumokban, ugyanakkor egyre gyakrabban jelennek meg az elõadásokról készült fotói is újságokban, tárlatokon és kötetekben. Jóllehet a színházat a „pillanat mûvészetének” tartják, a fényképek készítésének célja maradandóvá tenni, megörökíteni a tünékenyt, az elillanót. Ami az exponálást követõen múlttá válik, azt szeretné õ is megragadni, a jövõ idõben felidézhetõvé tenni.

Gyermekszínész volt

– A miskolci színház gyermekszínészeként kerültem közel a teátrumok világához 1968 táján – nyilatkozta lapunknak. – Középiskolásként, majd egyetemi éveim alatt is foglalkoztam színjátszással amatõr társulatokban, késõbb diákelõadásokat is rendeztem. Az 1980-as évek derekán Merkovszky Pál kért fel színházi kritikák írására a Szabolcs-Szatmári Szemle számára. Azóta a Móricz Zsigmond Színház szinte valamennyi elõadásáról jelentek meg cikkeim különbözõ orgánumokban. A színházi fotózással intenzívebben 2006 óta foglalkozom. A „kiemelt” produkciókat igyekszem többször megnézni. „Fotósként” elsõsorban a darab képi elemei ragadnak meg. Amikor „kritikusként” nézem a mûvet, akkor is figyelek a látványvilágra, de elsõsorban a szövegre fókuszálok. Úgy érzem, életemben a kétféle nézõpont szerencsésen kiegészíti egymást.

[REKLAM]

Mint elmondta, a digitális technika sajátossága, hogy a nyersanyag „végtelen mennyiségben” áll rendelkezésre. Elõadásonként több mint ezer felvételt készít. Leánya, Nóra 2010-tõl szintén ennek a szenvedélynek hódol, így a „családi” albumba alkalmanként akár háromezer fotó is bekerülhet. Csak a legjobbakat õrzik meg, s idõnként egy-egy kiállításon vagy kötetben teszik közzé õket. A VIDOR Fesztiválhoz kapcsolódóan volt például több tárlatuk a színház, a könyvtár, illetve a fõiskola kiállítótermében. Legutóbb a Nyíregyházi Városi Galériában mutatták meg alkotásaikat a Móricz Zsigmond Színház önálló társulata fennállásának 35. évfordulója alkalmából. Bár a színmûvészet közös szerelem, de külön úton közelítenek hozzá.

Fotókon és a szívében õrzi

– Elõfordul, hogy a színházi bemutató nem elég jó, de a kép remekül sikerül, ugyanakkor az ellentettje is megtörténik! Ritka, hogy egyszerre „jön össze” a két komponens. A Túl zajos magány megrendítõ elõadás volt, s talán ott sikerült néhány olyan felvételt készítenünk, amelyik tömörítette a katartikus élményt. Szívesen alkalmazom az infravörös technikát, amit Magyarországon kevesen használnak. Ez olyan világot kölcsönöz a képeknek, amelyik megkapó, furcsa, meseszerû, szokatlan. A színházi felvételek esetében Nórával együtt a színészi játék, a mimika aprólékos megmutatására törekszünk.
Hány remek premiert „örökíthetett meg” Karádi Zsolt ilyen vagy amolyan minõségében az eltelt évek alatt! Melyek voltak a legemlékezetesebbek? Minden idõk talán legmeghatározóbb elõadásai számára a Segítsd a királyt!, A vágy villamosa, a Nero, szerelmem, az Anconai szerelmesek, a My Fair Lady, a Szibériai csárdás, a Túl zajos magány... Ezek életre szóló élményt jelentettek neki. Ha a fényképeken nem is mindet örökíthette meg, a lelkében kitörölhetetlenül megmaradnak.

Sz. Kántor Éva

Karádi Zsolt legújabb kötetét a közelmúltban mutatták be a Városi Galériában.