Velencei álarcok a VMKK-ban – Újabb ingyenes tárlat várja az érdeklődőket

Megnyílt Nemes Károly hobbi-művész Karnevál című kiállítása a Váci Mihály Kulturális Központban. A tárlat velencei álarcokat mutat be és egészen február 27-ig mindennap ingyenesen látogatható a Szabadság téren.

Kedden délután újabb tárlat nyílt a Váci Mihály Kulturális Központban. Korábban is tervben volt már az álarcok bemutatása, a pandémia azonban nem mindig teszi lehetővé az előre tervezést. A farsangi időszakban szerettek volna valamilyen, ehhez az időszakhoz kapcsolódó kuriózumot hozni a kulturális központ látogatóinak.

Farsangi szezon

Addig-addig kutakodtunk, amíg végül rátaláltunk Nemes Károlyra, aki ha jól tudom, az országban egyedül foglalkozik ezekkel a velencei álarcokkal. Utánanéztünk, érdeklődtünk, kutakodtunk szakmai berkekben, illetve az interneten is és mindig hozzá lyukadtunk ki. Így történt a kapcsolatfelvétel és nagyon büszkék vagyunk, hogy az idei farsangi szezonban Nyíregyházán a Váci Mihály Kulturális Központ adhat helyszínt ennek a tárlatnak, ugyanis az úriember, mint elmondta, tulajdonképpen most ünnepli a 10 éves évfordulóját kiállítások szempontjából, úgyhogy ehhez is gratulálunk” – mondta köszöntőjében Mészáros Szilárd, a Váci Mihály Kulturális Központ igazgatója.

Saját kutatás

Nemes Károly 2006-ban járt először Velencében, akkor fogta meg először a téma és kezdett el kutakodni, saját módszereket dolgozott ki, mert szakirodalom és komolyabb segítség nem állt rendelkezésére. A hobbi-művész rengeteg időt szánt arra, hogy saját stílusa kirajzolódjon. A kiállítás többek között Budapesten is járt már, illetve különböző települések agoráiban. Az eredeti, kézzel készített velencei álarcok kifejezetten drágák, Nemes Károly ezért döntött úgy, hogy majd magának elkészíti.

Éveken keresztül visszajártam Velencébe, ahol a maszkkészítők, ameddig azt gondolták, hogy csak egy vásárló vagyok, addig kifejezetten kedvesek voltak, de aztán, amikor elkezdtem érdeklődni és kérdezgetni, abban a pillanatban mondták, hogy vagy veszek valamit vagy tessék tovább állni. Túl sok segítséget mondjuk úgy, hogy nem kaptam, de nem voltam én egy ügyetlen gyerek, van, amelyiknek mögé lehet állni, hogy belülről mégis hogy néz ki, tehát egyfajta inspiráció, segítség ebből a tapasztalatokból származott” – mesélte Nemes Károly hobbi-művész.

Ingyenes tárlat

A kedden nyílt tárlat február 27-ig mindennap reggel 8 órától este 7 óráig látogatható. A belépés mindenki számára díjtalan.

Kapcsolódó galéria

Velencei álarc kiállítás a kulturális közponban