Kétharmados aránnyal a Fidesz–KDNP nyerte a 2022-es országgyűlési választást, közel 99 százalékos feldolgozottság mellett. Az országosan leadott szavazatok 95 százalékának összesítése után az egyéni választókerületi eredmények szerint Nyíregyházán, az első választókerületben dr. Szabó Tünde, a nyíregyházi 2. választókerületben dr. Vinnai Győző folytatja munkáját országgyűlési képviselőként.
Dr. Szabó Tünde 22 192 szavazattal, 45,64%-kal és dr. Vinnai Győző, 25 152 szavazattal, 59,2 százalékkal újra nyert, velük együtt pedig teljes Fidesz-KDNP győzelem lett a végeredmény Nyíregyházán és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében az országgyűlési választáson. A 3-as számú választókerületben dr. Seszták Miklós, a négyesben dr. Tilki Attila, az ötösben Kovács Sándor, a hatosban pedig dr. Simon Miklós ért el nagyarányú győzelmet a kormánypárt színeiben.
„Hatalmas győzelmet arattunk” – mondta Orbán Viktor miniszterelnök, a Fidesz elnöke vasárnap késő este a kormánypártok budapesti eredményváró rendezvényén.
A miniszterelnök külön köszöntötte a kormánypártokra „határon túlról figyelő magyarokat”. A kárpátaljai magyaroknak Orbán Viktor azt üzente: tartsanak ki, ne féljenek, az anyaország velük van. Köszönetet mondott a magyar választópolgároknak, akiknek azt üzente: mindent megtesznek annak érdekében, hogy megszolgálják a bizalmat, amit ma este tőlük kaptak. Azt mondta: „Tudjuk, hogy a szerénység a legfontosabb, minél nagyobb a győzelem, annál nagyobb szerénységre van szükség, és valljuk be, hogy ma este van is mire szerénynek lennünk”. A miniszterelnök köszönetet mondott a kormánypártok 100 ezer önkéntesének. Őket úgy jellemezte: nem robotok, nem zsoldosok, hanem önkéntesek, akik szeretik a hazájukat, és ezért hajlandóak voltak vállalni a kockázatot és nehéz munkát. A választás eredményét úgy értékelte: akkor nyertek a legjobban, amikor mindenki összeállt ellenük. Pártszövetségének győzelméről azt mondta: óriási nemzetközi erőközpontok és szervezetek mozdultak meg velük szemben. Nekik azt üzente: „kidobott pénz volt minden fillér, amit a magyarországi baloldalnak adtak.” A Fidesz-KDNP szerinte a győzelem minden lehetőségét kimerítette. Kijelentette: hiába a taktika, a cselszövés, a ravaszkodás, a végén mindig a szív győz. „Magyarország ma esti győzelme a szív győzelme” – fogalmazott, hozzátéve: azért nyertek, mert van egy közös szenvedélyük, amit úgy hívnak: Magyarország. A kormányfő kiemelte: ennyi ellenfelük még sosem volt.
Ide sorolta a „nemzetközi baloldalt körös-körül”, a „brüsszeli bürokratákat”, a „Soros-birodalom minden pénzét és szervezetét”, a „nemzetközi fősodratú médiát”, majd megjegyezte: „és a végén még az ukrán elnök is”. Hiába a rengeteg pénz és a rengeteg túlerő, ha összefogunk, nem lehet bennünket megállítani – tette hozzá. Kitért arra is, „a világban nemcsak ellenfeleink, barátaink is vannak, ők is mindent megtettek a győzelemért”. Jó szívvel gondolunk az amerikai barátainkra, a lengyelekre, az olaszokra, a spanyolokra, a szerbekre, a szlovákokra és az osztrákokra is – hozzátette: ezt a győzelmet nekik is ajánljuk, ez az ő győzelmük is.
A kormányfő kiemelte: az egész világ láthatta ma este itt, Budapesten, hogy a kereszténydemokrata politika, a konzervatív polgári politika és a hazafias politika győzött. Üzenjük Európának: ez nem a múlt, ez a jövő, ez lesz a mi közös európai jövőnk – hozzátéve: az egész világ láthatta, hogy a magyarok szeretik a hazájukat.
Érvénytelen lett a népszavazás
A szavazatok 98,39 százalékának összeszámlálása után a gyermekvédelmi kérdésekről rendezett országos népszavazásról elmondható, hogy érvénytelenül és eredménytelenül zárult.
Összesen több mint 5 millióan adták le szavazatukat, melyből az érvényes szavazatok száma nem érte el a 3,5 milliót. Az IGEN szavazatok száma: 267 660, vagyis több mint 7 százalék, a NEM szavazatok száma valamivel több mint 3,2 millió, vagyis valamivel több mint 92 százalék. Az érvénytelen szavazatok száma: 1 574 812, vagyis a leadott szavazatok több mint 20 százaléka. Az országos népszavazás érvényes, ha az összes választópolgár több mint fele érvényesen szavazott, és eredményes, ha az érvényesen szavazó választópolgárok több mint fele a megfogalmazott kérdésre azonos választ adott. Bár a gyermekvédelmi kérdésekről rendezett országos népszavazáson közel három és fél millióan nyilvánítottak véleményt és a kérdésekre adott válaszokra az elsöprő többség nemmel válaszolt, a referendum mégsem tekinthető érvényesnek.