Útfelújítás a Széchenyi utcán – Akár már a tanévkezdésre befejeződhetnek a munkálatok

Burkolatfelújítás, új buszöblök kialakítása és okoszebra építés – javában tart a Széchenyi utca korszerűsítése. A munkálatok a tervek szerint októberig tartanak, de a kivitelező és az önkormányzat most úgy látja, már tanévkezdésre befejeződhet az útfelújítás.

Pénteken is megállás nélkül dolgoztak a Széchenyi utcán, Nyíregyháza egy újabb nyertes pályázat forrásaiból tudja felújítani ezt a központi útszakaszt. A biztonságos haladás érdekében jelzőőrök is dolgoznak ezen a szakaszon. Az elmúlt hetekben három nagy forgalmú út felújítását indította el az önkormányzat, a Széchenyi mellett a Szent István és a Szarvas utcán is folyamatos a munka – mondta Dr. Kovács Ferenc, Nyíregyháza polgármestere a pénteki helyszíni bejáráson.

Ez egy korábbi pályázati csomagunk utolsó eleme. Nagyon fontos, hogy nem csak földutakat aszfaltozunk, nem csak kerékpárutakat, járdákat építünk és nem csak a stratégia utak – mint például a nagykörút bezárása – kapnak hangsúlyt a felújítások során, hanem a már régóta esedékes, nagy forgalmú utak korszerűsítését is megvalósítjuk. Természetesen ez sem előzmény nélküli, hiszen korábban már elkészült a Szegfű, a Bocskai, a Bethlen, a Korányi út.” – tette hozzá a polgármester.

Komplex felújítás

Ezen a városrészen sem előzmények nélküli a beruházás, felújították a Bessenyei és Benczúr tereket, kiépült a Belvárosi Kulturális Negyed és kerékpár út is épült a Széchenyi utcán. A mostani beruházás részeként megtörténik a hiányzó járdaszakaszok kiépítése, a kapubejárók meglévő burkolatát a szükséges helyeken elbontják majd új aszfalt burkolatot kapnak. Megvalósul a parkolóhelyek és a zöldfelületek rekonstrukciója, a kerékpárosok részére biztonságos átvezetések épülnek.

Több éves munka

A komplex útfelújítások sok évvel ezelőtt kezdődtek Nyíregyházán. Ennek előzménye, hogy amikor a jelenlegi városvezetés elkezdte munkáját, akkor szembesültek vele, hogy mennyi lemaradása van a megyeszékhelynek – tette hozzá Dr. Kovács Ferenc.

Feladatunk van, de már nagyon sok mindent el tudtunk végezni, van mire visszanézni. Sokkal jobb a város helyzete ebből a szempontból, tehát érdemes volt ezt a rengeteg munkát belerakni. Az sem mindegy természetesen, hogy ezeknek a felújításoknak a túlnyomó része száz százalékos pályázati támogatásból valósul meg.” – nyilatkozta Dr. Kovács Ferenc.

Tanévkezdésre kész lehet

A Széchenyi után többek között buszöblöket is építenek majd át, illetve egy okoszebrát is kialakítanak a Zrínyi gimnázium előtt. Hosszú heteken át dolgoznak majd a szakemberek, ezért az ott lakók és az arra közlekedők türelmét és megértését kérik. Az eredeti terv szerint októberig kellene befejezni az útépítést, de a kivitelező és az önkormányzat is bízik benne, hogy már tanévkezdésre megújul a Széchenyi utca.

Kapcsolódó galéria

Helyszíni szemle a Széchenyi utcán 20220520