Ülésezett az Idősügyi Tanács – Szépkorúakat érintő témákról egyeztettek
Fotó: Szarka Lajos

A Szépkorúak Akadémiája tavaszi sorozata és az Alkotó idősek pályázat meghirdetése, az egészségügyi alapellátás átszervezése, illetve az Idősügyi Tanács fogadóóráinak megszervezése szerepelt kedden az Idősügyi Tanács napirendjén.

Mint arról már értesülhettek, 2023-ban több jelentős változás lép életbe az egészségügy területén. Március 1-től Nyíregyházán is változik az ügyeleti alapellátás szervezése. Ennek részleteiről tájékoztatta a szépkorúak képviselőit a hivatal munkatársa.

„Eddig önkormányzati feladat volt teljes egészében, az ügyelet épületében, a Szent István u. 70. szám alatt.  Március 1-től a felnőtt és a gyermek háziorvosi ügyelet az Országos Mentőszolgálathoz kerül feladatként. Helyileg a kórházban, a Sürgősségi Betegellátó Centrum mellett lesz. Ettől azt várjuk, hogy az ellátás megyei szinten sokkal szervezettebb és sokkal jobb lesz. Az átállás zökkenőmentes volt. Folyamatosan egyeztettünk az Országos Mentőszolgálattal. A fogászati ügyelet továbbra is az önkormányzatnál marad, ez az ügyelet épületéből az Egészségügyi Alapellátási Igazgatóság székhelyére, a Szent István utca 14. szám alá, a kis SZTK épületébe fog költözni” – tájékoztatott dr. Fischer Nándor, a Szociális és Köznevelési Osztály csoportvezetője.

Az ügyeleti és sürgősségi hívószám ezután a 1830-as. Fontos tudni, hogy a háziorvosi ügyelet délután 4-től este 10 óráig fogadja a betegeket. 22 órától reggel 6-ig kapcsolódik be az ellátásba a Mentőszolgálat, mint hallották, a kórház területén, a Sürgősségi Osztály szomszédságában.

Egyéb téma is napirendre került az egészségügy mellett, melyet dr. Ulrich Attila vezetett az Idősügyi Tanács elé.

Az első napirendi pont egy fontos programsorozat ismételt meghirdetése. Szépkorúak Akadémiája 2023-ban.

2015-ben indult az Idősügyi Tanács kezdeményezésére a Szépkorúak Akadémiája előadássorozat, mely mellé odaállt a város, és a Debreceni Egyetem Egészségtudományi Kara hozta az ajánlott témákat. Új tartalommal jelenjen meg a program, várhatóan a húsvéti ünnep után! – jött a javaslat az Idősügyi Tanács kezdeményezésére.

„Nagyon szeretik az idősek, tehát szeretnénk ezt folytatni. Áprilisra meg fogjuk hirdetni, a szokásos szerdai napon, kéthetente várjuk a szépkorúakat. Aztán nagyon népszerű program, szintén az Idősügyi Tanács által kitalált és támogatott kiállítás. A szépkorúaknak egy kiállítást szoktunk szervezni zsűrivel és ajándékokkal. Ennek az időpontját fogjuk most megbeszélni, mikorra tudjuk megszervezni, milyen feltételekkel. Várhatóan még az idei évben ez is le fog bonyolódni” – fogalmazott az esemény előtt Mészáros Szilárd, a Váci Mihály Kulturális Központ igazgatója.

A pandémiás évek és az energiaválság miatti bezárások következtében felborult az Alkotó idősek pályázat kiállítási rendje, melyet 2023-ban őszidőben, az Idősek Napja táján nyitnak majd meg a Váci Mihály Kulturális Központban.

Tavaszi nagytakarítás környezetünkben és szervezetünkben, laktóz- és gluténérzékenység, vagy erkélyen nevelhető fűszernövények. Várostörténet, Nyíregyháza újratelepítése, de a családkutatás is téma lesz a Szépkorúak Akadémiája 2023-as sorozatában, a kéthetente, szerdánként tervezett előadásokon.

Megállapodás született arról is, hogy a jövőben havonta lesz az Idősügyi Tanács tagjainak fogadóórája a Móricz Zsigmond Könyvtár földszinti üvegtermében, természetesen csak a nyitás után.

Kapcsolódó galéria

Idősügyi Tanács 20230228