Újból diplomamentés – Feltétel az alapfokú nyelvtudás

A Diplomamentő Programot azért indították el tavaly, hogy azok, akik nyelvvizsga hiányában nem tudták átvenni oklevelüket, éljenek egy ingyenes nyelvi képzési lehetőséggel. A programon belül a nyelvi szintfelmérések után különböző intenzitású, 120, 180 vagy 240 órás kurzusokra lehetett bejutni. Ám a szintfelmérők nem mindenkinek sikerültek jól.

– A Nyíregyházi Főiskola 80 fő képzésére kapott lehetőséget – mondta el Nagyné dr. Schmelczer Erika, az Idegennyelvi Oktató és Vizsgáztató Központ vezetője. – Két kurzusunk indult el eddig. Sajnos többet hirdettünk meg, amelyikre nem volt elég jelentkező, vagy volt jelentkező, de a szintmérőkön nem érték el azt a szükséges pontszámot vagy százalékot, ami feltétlenül kell ahhoz, hogy egy kurzuson biztonsággal a középfokú nyelvvizsgára felkészítsük a jelentkezőket.

SOKAN NEM MERNEK JELENTKEZNI

A december 31-i jelentkezési határidőről sokan lemaradtak, többek között ezért is hosszabbították meg a Diplomamentő Programot. A februárban induló képzésekre január 12-től lehetett jelentkezni, a magasabb óraszámú tanfolyamok pedig várhatóan márciusban indulnak el. A szakemberek szerint a program hasznos kezdeményezés, ám sokan nem mernek jelentkezni a munkahelyi kötelezettség miatt. Az intézmények ezt is figyelembe veszik.

PRÓBÁLNAK KEDVEZŐ IDŐPONTOT TALÁLNI AZ ÓRÁKRA

– Nagyon sokan dolgoznak, bár igyekezett az Orszgáos Foglalkoztatási Közhasznú Nonprofit Kft. megcélozni a munkanélküli réteget, de nekem is van olyan hallgatóm az egyik csoportban, aki közben munkát talált, úgyhogy innentől kezdve komoly gondot jelent a munkahellyel összeegyeztetni a kurzust – folytatta Nagyné dr. Schmelczer Erika. – Mi úgy próbáltuk, úgy próbálunk segíteni, hogy délután 5-től 8-ig vannak az órák, illetve péntek délután és szombat délelőtt. Egy családanya vagy apa, valahogy mégis tudja magát függetleníteni esetleg a családtól. Ez a két időpont tűnik a visszajelzések alapján nagyon praktikusnak.

ALAPFOKÚ NYELVISMERET SZÜKSÉGES

Az ingyenes nyelvi kurzusokra továbbra is csak azok jelentkezhetnek, akik államvizsgájukat a hazai felsőoktatásban már sikeresen teljesítették, hallgatói jogviszonyuk nincs, államilag elismert nyelvvizsga szükséges a diplomájukhoz, és rendelkeznek alapfokú nyelvismerettel abból a nyelvből, amit tanulni szeretnének.