Újabb egyeddel gyarapodott a flamingókolónia
Újabb flamingófióka bújt ki a tojásból a Nyíregyházi Állatparkban, így már hét kicsi nevelkedik a kolóniában. A közelmúltban a kapibaráknál és a szerváloknál is először született utód, az európai bölényeknél pedig különleges csere történt: egy új tenyészbika érkezett Nyíregyházára, miközben egy itt született egyed az Őrségbe költözött.
A Madárvilág óriásröpdéjében az elmúlt hetekben egymás után bújtak elő a fiókák. A szürkésfehér tollazatú kicsik még jelentősen különböznek rózsaszín szüleiktől. Már a kifutóban is megfigyelhetők, miközben a kolónia többi tagja továbbra is a fészkek körül marad. A különleges eseményről Révészné Petró Zsuzsa beszélt stábunknak.
– Állatparkunk történetében először születtek flamingófiókák. Chilei és rózsás flamingókat mutatunk be, több mint nyolcvanan éltek eddig a flamingókolóniában. Nagyon különleges ezeknek az állatoknak a szociális élete, hiszen akkor érzik magukat igazán biztonságban, és akkor szaporodnak, ha nagy társaságban vannak. Egyébként, régebben volt olyan állatkerti trükk, hogy a belső teret telerakták tükrökkel, és így megsokszorozták az állatok valódi létszámát. Itt, ebben a röpdében erre nincs szükség. Izgatottan figyeltük, hogy a kora tavaszi időszakban a flamingók elkezdték elkészíteni a speciális, iszapból épített, kúp alakú fészkeiket, hiszen ilyet korábban még nem tapasztaltunk az állatpark történetében. Harmincnapos költés után – amelyben a hím és a nőstény felváltva vett részt – egymás után bújtak ki a kis flamingók. Jelenleg hét fiókánk látott napvilágot, de még legalább tíz várható. A kicsik merőben más külsővel rendelkeznek, mint a szüleik. A rózsás és a chilei flamingó neve is utal arra, hogy rózsaszín tollruhával rendelkeznek, a kis flamingók azonban szürkésfehér tollazattal bírnak. Bámulatos volt napról napra megfigyelni őket, a tojásból való kibújástól kezdve az első, vízben megtett lépésekig. Mindenképpen érdemes ellátogatni az állatparkba, hiszen testközelből lehet őket megcsodálni. Különleges pillanatoknak is szemtanúi lehetünk, hiszen a flamingóknak különleges csőrük van: a lamelláik segítségével szűrik ki a vízben található apró rákokat, rovarokat és kisebb testű állatokat. A fiókáknak azonban még nem alakult ki ez a lemezes csőrszerkezet, ezért a szüleik úgynevezett begytejjel etetik őket. Ez egy vöröses váladék, és mi ezt lencsevégre is kaptuk – mondta el a Nyíregyházi Állatpark oktatási osztályvezetője.
Különleges csere az állatparkban
Az állatpark állománya nemcsak a születések miatt változott. Egy fajmegőrzési program részeként új európai bölény érkezett Nyíregyházára, miközben egy itt született egyed az Őrségi Nemzeti Parkba költözött. A különleges cseréről a fajkoordinátor és a törzskönyv vezetője döntött. A bölények mozgatása komoly előkészítést és összehangolt munkát igényelt. A nagy testű állatokat speciális szállítóládákban vitték új helyükre, az áthelyezést pedig állatorvosok és gondozók is végigkísérték.
– Alapvetően az állatkertek feladata mára teljesen átértékelődött. Már nemcsak bemutatjuk a különleges állatokat, hanem oktatással, kutatással és legfőképpen fajmegőrzéssel foglalkozunk. Az európai bölény olyan faj, amely egykor kipusztult a természetből, és az állatkertekben megmaradt példányok segítségével kezdték újra visszatelepíteni eredeti élőhelyére. A Nyíregyházi Állatparkban született európai bölények nagyon különleges genetikai állománnyal rendelkeznek, hiszen közülük több egyed is visszakerült már a szabad természetbe, például Bulgáriába, Romániába, Azerbajdzsánba, valamint két alkalommal az Őrségbe. A legutóbbi csere két hím állatot érintett. Az Őrségi Nemzeti Parkból érkezett hozzánk egy gyönyörű, csaknem egytonnás, 2016-ban született állat. Egy szlovákiai rezervátumban látta meg a napvilágot, majd az Őrségben töltött időszak után került hozzánk. A mi bölényünk pedig az Őrségbe költözött. Ezekről a csereprogramokról nem mi döntünk. Minden fajnak – így az európai bölénynek is – van fajkoordinátora és törzskönyvvezetője, ők határozzák meg, hogy az egyes állatok melyik intézménybe kerüljenek. A célunk az, hogy az Őrségből érkezett állathoz a későbbiekben még két nőstényt hozzunk, és újra tenyésztésbe vonjuk őket. Nagyon különleges állatokról van szó, hiszen az egykori 56 egyedből mára már több mint kétezer európai bölény népesíti be Európát – hangsúlyozta Révészné Petró Zsuzsa.
Egy-két héten belül születhet a kiselefánt
Az állatparkban hamarosan újabb különleges jövevény érkezhet. Metzi, az afrikai elefánt első borját várja, amely a huszonkét hónapos vemhesség végén, várhatóan egy-két héten belül születhet meg. A közelmúltban a kapibaráknál és a szerváloknál is először született utód.


