Jenővári Miklós rendezésében érkezik a Volt öt évünk

Az érzelemdús musical-premier október 30-ától látható a Szindbádban

Jason Robert Brown Tony-díjas amerikai zeneszerző egyik, talán legérdekesebb műve a Volt öt évünk. Ez a Broadway-slágerekkel teli, kétszereplős musical egy fiatal pár egymásra találását és eltávolodását szokatlan, aszimmetrikus formában meséli el. Premier október 30-án a Szindbádban.

Cathy és Jamie öt évig tartó szerelmének történetét fülbemászó dalokon és izgalmas jeleneteken keresztül ismerhetjük meg. A darab különlegessége, hogy a szerelmi sztorit két különböző időbeli perspektívából meséli el. Cathy története a kapcsolat végéből indulva halad visszafelé, míg Jamie az elejétől indul. A Móricz Zsigmond Színházban Jenővári Miklós rendezésében láthatjuk, a két főszereplő Kiss Eszter Júlia és Bodnár Erik. A dalok élőzenei kísérettel hangzanak el.

– A darabválasztás kinek az ötlete volt?

J. M.: – Már évek óta szemezgetek ezzel az előadással. Van valami megmagyarázhatatlan kötődésem a történethez, szerintem roppant szívbe markoló anyag. Kifejezetten örülök annak, hogy kiváló színészekkel állíthatom színpadra. Elképesztő elégedett vagyok velük, mert rettenetesen jól dolgoznak, csodásan énekelnek, pengeéles az agyuk.

A tervezés hónapjai során nagyon sokat és aktívan dolgoztunk a kreatív teammel, akiket szintén nem győzök eléggé nagyra becsülni és dicsérni. Jelesül: Vizvárdi András díszlettervezőt, Hermann Anett jelmeztervezőt és a koreográfus Végh Katalin Máriát. Nagyon fiatalos, lendületes és elképesztő kreatív csapat, velük szerintem sikerült olyan teret, jelmezt és rendszert kialakítani, olyan látványos és komplex előadást megalkotni, amilyet azt gondolom, a nézők még nem láthattak a Szindbádban. Szinte biztos vagyok benne, hogy egészen más élményt nyújtunk a darabot ismerő nézők számára is.

– Kinek és miért ajánlod?

J. M.: – Mindenkihez szól ez az előadás, amely hihetetlen érzékenységgel tud beszélni egy olyan párkapcsolati helyzetről, s magáról a szerelemről, ami független mindenfajta gonoszságtól, rossz szándéktól, az emberi szemétkedéstől. Két emberről szól, akik szeretik egymást, akik jót akarnak a másiknak, de egész egyszerűen elmennek egymás mellett, minden jó szándék ellenére. Két ember e kis életszakaszában is egész életnyi tanulságot, drámát, fájdalmat, szerelmet, boldogságot, sikert tud megélni, így mindenki számára tanulságos és megható lehet, s bízom benne: magával ragadó lesz az előadás.

Bodnár Erik új fiú színházunkban, utolsó éves színihallgatóként gyakorlati évét tölti itt, Friciként már bemutatkozott az Űrmesében. Ezúttal jóval nagyobb feladat várja a Volt öt évünk férfi szereplőjeként. Kiss Eszter Júliát már nem kell bemutatni, hiszen számos mese mellett láthattuk például a Kapj el, ha tudsz!, a Bolha a fülbe, az Anconai szerelmesek és a Ne most, drágám! egy-egy szerepében.

– Hogyan fogadtad, amikor azt mondták, te leszel Jamie?

B. E.: – Nagyon örültem neki, mert ez egy kifejezetten rétegelt szerep lehet, ha úgy nyúlunk hozzá, és fölöttébb izgalmas ebben a rétegeltségében megtalálni azokat a pontokat, amikhez tudok kapcsolódni.

– Úgy hallottam, nehéz feladat elénekelni ezeket a dalokat. Számodra újdonság az énekes szerep?

B. E.: – Való igaz, nem könnyűek. Az éneklés az megvolt eddigi éveim során, de ilyen mennyiségű és ilyen nehézségű anyaggal még nem találkoztam. Prózai osztályból jövök, alapvetően a zenés színház egy kicsit idegen világ, viszont nagyon érdekes, új és nagyon friss.

– Most nagyjából a próbafolyamat közepén jártok. Jól haladtok?

B. E.: – Javíts ki, Eszti, ha tévedek, de alapvetően én azt mondanám, nagyon jól. Rengeteg munka van még mindig előttünk, hiszen az anyag is megkívánja ezt. Minél személyesebbre szeretnénk formálni az előadást.

K. E. J.: – Óriási lendülettel kezdtünk el dolgozni, gyakorlatilag az első héten megcsináltuk a vázat. Fárasztó két héten vagyunk túl, mert az előadás egészében csak ketten vagyunk a színpadon, az első perctől az utolsóig. Amikor nem éneklünk, akkor is megköveteli a rendezés a jelenlétet és a folyamatos koncentráltságot. Ráadásul az is nehezíti a feladatunkat, hogy ellentétes idősíkon mozgunk, és miközben én fejben a saját idővonalamat követem, a fülem hallja Erik dalait. Ez a kettősség igen nehéz feladat, nagy kihívás mindkettőnknek.

– Szerelmi szituációban nagyon fontos, hogy a színészek között meglegyen a kémia. Köztetek megvan?

K. E. J.: (némi hallgatás után) – Igen. Szerintem igen. Azért gondolkodtam ezen ennyit, mert nem tudom, hogyan fogalmazzam meg érthetően. Épp a mai próbán éreztem azt magamban, hogy mindketten lenyugodtunk. Túl vagyunk a „helló, szia, most találkoztunk nem tudom hány év után először” szituáción. Nem dolgoztunk még együtt, ez azért a próbafolyamat elején nyilván érződik. Az pedig valóban nagy teher is tud lenni, ha a partnereddel nincs meg a kémia. Ebben az előadásban pedig, ha mindenki elmegy az alkotócsapatból, s csak ketten maradunk, akkor azt gondolom, muszáj a jó viszony.

– Csak úgy működik igazán az előadás, ugye?

B. E.: – Én merem azt mondani, hogy muszáj jó viszonyt tartanunk. Mert olyan dolgokat használunk fel magunkból, például érzelmi lenyomatokat, emlékeket, hogy ki vagyunk szolgáltatva a másiknak. Ha nem lenne meg a kémia, és nem lennénk így, ahogy vagyunk, akkor nem működne jól.

K. E. J.: – Szóval, igen, jól vagyunk.

– Cathy figurája közel vagy messze áll tőled?

K. E. J.: – Zavarba ejtően közel, mert bár minden szerepet igyekszem magamra formálni, itt ezen keveset kellett dolgozni. Nem tudnék olyan jelenetet mondani, amit a való életben Cathyként vagy Jamieként ne éltem volna át. Szóval zavarba ejtően közel áll hozzám. S ha ehhez az érzelmi háttérhez hozzáadjuk a darab zenéjét, akkor már megszületett bennem a jelenet és nem kell annyit küzdeni.

– Az előadást látva a nézők akár visszagondolhatnak a saját, hasonló történeteikre is?

K. E. J.: – Szerintem abszolút.

B. E.: – Ha jól csináljuk.

K. E. J.: – Igen. Itt most egy íróról és egy színésznőről van szó, de alapvetően két emberről szól, akiknek másfelé ment az élete, és arról, miként ismerték fel magukban és a másikban, amit tettek.          

 (Szerző: Kováts Dénes)