Idén is tanszercsomaggal segíti az iskolakezdést Nyíregyháza Megyei Jogú Város Önkormányzata
Közel 3900 diák kap szeptemberben ingyenes tanszercsomagot Nyíregyházán. Idén a korábbi háromezer forint helyett négyezer forintot költenek egy-egy csomagra, így még jobb minőségű eszközöket kaphatnak a tanulók. Összesen 26 intézmény alsós diákjai számíthatnak a tanszerekre. Az önkormányzat által biztosított tanszercsomag alanyi jogon jár minden alsó tagozatos nyíregyházi diák számára, nem kell külön igényelni.
Bár a gyerekek még élvezik a nyári szünetet és nem is gondolnak az iskolára, a szülők július végén, augusztus elején már sokszor elkezdik a bevásárlást a szeptemberi iskolakezdésre. A családok számára jelentős kiadás lehet a tanévkezdés, főleg ott, ahol első osztályos kisdiák is van, miután neki még mindent újonnan kell beszerezni az írószerboltokban. Nyíregyháza Megyei Jogú Város Önkormányzata már több mint tíz éve segíti tanszercsomaggal az alsós diákokat, az oktatási intézményeket pedig mindig arra kérik, értesítsék a szülőket erről az ajándékról, hogy ők már ne vásárolják meg azokat az eszközöket, amit úgy is megkapnak szeptember elsején az iskolában. A csomagok minden évben hasznos eszközöket tartalmaznak, így például ceruzákat, vonalzót, körzőt és tollakat, a különböző évfolyamok igényeihez mérten állítják össze.
Az egyik legfontosabb támogatási eszközünk a tanszercsomag-támogatás, amely minden nyíregyházi alsós diáknak jár, aki nyíregyházi általános iskolába jár. Ez összesen 3886 gyermeket érint – ez egy friss létszámadat – összesen 26 intézményben, függetlenül attól, hogy ki a fenntartó, legyen szó állami, egyházi vagy alapítványi iskoláról. Minden nyíregyházi kisdiák megkapja ezt a tanszercsomagot, szeptember elsején mindenki asztalán ott lesz. Gondoltunk arra is, hogy ha esetleg több lenne az igény, akkor pótrendelést is tudunk leadni szeptember 15-ig. Újdonság az idei esztendőben, hogy a korábbi háromezer forintról négyezer forintra emelte a közgyűlés a döntésével ezt a költségvetési keretet, amit erre tudunk fordítani. Bízunk benne, hogy így igényesebb és tartalmasabb csomagot tudunk adni, mint korábban. Ez összesen nagyjából bruttó 16 millió forintos kiadást jelent az önkormányzat számára. Érdemes még visszatérni majd erre a témára, mert van még a rendszeres gyermekvédelmi kedvezményhez kapcsolódó egyéb támogatások, illetve egyéb iskolakezdési támogatások, amelyeknek a feltételeit még nem látjuk, de ahogy látni fogjuk, majd szívesen adunk tájékoztatást”
– nyilatkozta Jászai Menyhért, Nyíregyháza alpolgármestere.
Az önkormányzat által biztosított tanszercsomag alanyi jogon jár minden alsó tagozatos nyíregyházi diák számára, így azt nem kell külön igényelni a szülőknek. A városvezetés bízik abban, hogy a támogatás megkönnyíti a családok számára az iskolakezdést.


