Új kincsek a Megyei Értéktárban – 127-re bővült az értékek száma
Fotó: Szarka Lajos

Két nyírbátori templom, a szatmárcsekei fejfás temető, Baráth Sándor fafaragó, és Dr. Margócsy József helytörténeti munkássága került tavaly év végén a Megyei Értéktárba, melynek kiadványa az esztendő első felében kerül a nagyközönség elé. 

Közgyűlési határozat után 2019 végén új tagokkal bővült a bizottság, illetve az épített környezet két, és a kulturális örökség három elemével gyarapodott a Sabolcs–Szatmár–Bereg Megyei Értéktár. Dr. Nyakó Zsuzsa, a Törvényszék elnöke, valamint Dr. Kiss Kálmán tanár, a Luby Társaság vezetője vesz részt a jövőben a munkában.

Öt darabbal bővült a Megyei Értéktár, így mostmár 127 értéket számlál. Bekerült a Megyei Értéktárba két nyírbátori templom, a református és a minorita. Ez a két templom mind épített örökségében, mind kulturális jelentőségében is nagyon komoly hiátust pótolt azzal, hogy most az Értéktár részévé vált, hiszen az Értéktárban rengeteg templom szerepel már, középkori templomok és olyan teplomok, melyek valamilyen szempontból fontosak.

- nyilatkozta Baracsi Endre, a Megyei Értéktár Bizottság elnöke.

Új megyei érték lett a szatmárcsekei kopjafás temető, illetve a Gergelyiugornyán élő Baráth Sándor Kristóf fafaragó faszobrász. A Megyei Értéktár Bizottság elnöke beszámolt arról is, hogy a megyében dolgozó valamennyi népi iparművész részese lesz a gyűjteménynek.

Kujbusné Dr. Mecsei Éva javaslatára lett a Megyei Értéktár újabb eleme Dr. Margócsy József  tanár–főiskolai főigazgató–helytörténész adatbázisa, melyet a Megyei Levéltár honlapján találnak az érdeklődők.

Margócsy József születésének 100. évfordulójára adatbázist készítettünk a közgyűjteményekben található Margócsy iratokól, tárgyakból, könyvekből, hiszen a Levéltáron kívül található még hagyatéka a Múzeumban, a Megyei Könyvtárban, illetve volt Kossuthos diákként a Kossuth Gimnáziumban is. Erről egy közös leltár készült, ami elérhető az interneten, hogy hol mi található, és ennek a válogatott darabjait pedig bedigitalizáltuk és online elérhetővé is tettük.

- tájékoztatott Bánszki Hajnalka a Megyei Levéltár igazgatóhelyettese.

Az adatbázis linkjei között érhető el Jocó bácsi munkássága, mellyel Szabolcs-Szatmár-Bereg megye minden szegletében találkozhatunk, legyen szó helytörténeti, akár oktatással összefüggő tanulmányról. Olyan lokálpatrióta volt ő – szólt a megemlékezés – aki nem csak élni, de tenni is akart szülőhelyéért. Gyerekei, István és Klára adománya nyomán kerültek tárgyai, írásai, fotói és jegyzetei az említett közgyűjteményekbe, köztük például a több évtizedes Vármegyei Holmi, mely önálló kiadványban nem jelent meg, de ez is elérhető a levéltári adatbázisban.  Az öt kötetben napvilágot látott Utcák, terek, emléktáblák, ez a nyíregyházi virtuális városkalauz műfajt teremtett.

Szabolcs–Szatmár–Bereg megye immáron 127 értékét bemutató kiadvány az esztendő első felében fog megjelenni Csutkai Csaba fotóival.

Kapcsolódó galéria

Megyei Értéktár sajtótájékoztatója 20200113