Új buszokon utazhatunk – Öt járművel bővült a Volánbusz Zrt. megyei flottája

Öt új busz közlekedik ezentúl Nyíregyháza, illetve Szabolcs-Szatmár-Bereg megye útjain. A fejlesztésekkel a Volánbusz célja, hogy az utazási igényeket hatékonyan és magas színvonalon tudja kiszolgálni. A megyeszékhelyen és a környékbeli településeken több mint két és fél millió utas használja a közösségi közlekedést.

„Megérkeztünk” felirattal gördültek be az új Volvo 8900-as járművek a nyíregyházi autóbusz-állomásra. Az alacsony belépésű, akadálymentes kialakítású buszok teljes mértékben megfelelnek a modern kor elvárásainak, légkondicionáltak, környezetkímélőek, elektronikus utastájékoztató rendszerrel, USB-töltőpontokkal és fedélzeti kamerarendszerrel rendelkeznek.

Azt gondolom, hogy a most átadott autóbuszok jól mutatják, hogy a Volánbusz Zrt. egy olyan európai szintű nagyvállalat, amely szem előtt tartja az utasok érdekeit, az állandó korszerűsítést, fejlesztést és nem utolsósorban pedig szem előtt tartja a környezetvédelmi szempontokat” – mondta köszöntőjében dr. Szabó Tünde, Nyíregyháza országgyűlési képviselője.

Modern járműállomány

Tavaly összesen 53 új autóbusz került Szabolcs-Szatmár-Bereg megyébe, így a járműállomány 16 százaléka tudott megújulni, a flotta átlagéletkora pedig 12 évre csökkent. Szerdától pedig újabb öt busz közlekedik a város és a megye útjain.

Környezetvédelmi szempontok

Ennek nyertesei a nyíregyháziak is, de az agglomerációból nagy számban hozzánk dolgozni, akár tanulni érkező utasok is, valamint nyertese a város is, mert ezekkel a buszokkal csökken a károsanyag-kibocsátás, a környezetterhelés javul, és ez teljes mértékben megegyezik az önkormányzat és a városvezetés célkitűzéseivel” – mondta dr. Kovács Ferenc, Nyíregyháza polgármestere.

Az első nagy előrelépés ezen a területen az volt, amikor az önkormányzat 50 gázüzemű, modern autóbuszt vásárolt és üzemeltetésre átadott a Volánbusznak, tette hozzá dr. Kovács Ferenc polgármester. Nőtt az utaselégedettség, miközben a környezeti terhelés csökkent a városban.

2,6 millió utas

Külön örülök, hogy a nagy befogadóképességű Volvo buszok közül egy mindenképpen a választókerületemben fog járni, ez a Nyíregyháza-Nyírtelek-Görögszállás, ahonnan nagyon sokan járnak be tanulni és dolgozni, ahogy polgármester úr mondta” – tette hozzá dr. Vinnai Győző országgyűlési képviselő.

A szerdán átadott buszokkal együtt 2018 óta már összesen 77 új autóbusz biztosítja a magasabb színvonalú kiszolgálást a megyében. Az új, 95 férőhelyes járművekkel több mint két és fél millióan fognak utazni a környékbeli településeken.

Közösségi közlekedés

A Volánbusz folyamatos fejlesztéseinek célja, hogy minél többen válasszák a közösségi közlekedést.

Tegyenek egy nagyon egyszerű lépést a környezetvédelem és a fenntarthatóság érdekében, célunk, hogy egyre többen válasszák a közösségi közlekedést. Több pozitív hatással tudnak találkozni az utasok, az autóbuszon töltve az időt és nem a dugóban vezetve az ember szabadidejében tud olvasni, adott esetben ismerkedni, sokkal hasznosabban el lehet tölteni így az időt” – tette hozzá dr. Pafféri Zoltán, a Volánbusz Zrt. elnök-vezérigazgatója.

Járműfiatalítás

A Volánbusz 2018-ban indult járműfiatalítási programja keretében 1700 új és újszerű autóbusz állt, illetve áll forgalomba országos szinten. Ennek eredménye, hogy a vállalat teljes flottájának 45 százaléka megújul 2022 végére, az átlagéletkora pedig 8 évre csökken, a környezetkímélő technológiának köszönhetően 10 millió literrel kevesebb üzemanyagot használnak, a szén-dioxid-kibocsátás 10 százalékkal csökkent.

Kapcsolódó galéria

Új autóbusz bemutató Nyíregyházán