Tovább zöldül Sóstó  – Éger, platán és hársfa Sóstón

A 2011-es faültetési akció után idén ősszel újabb programot indított a Sóstógyógyfürdőért Alapítvány, és csodálatos növényekkel díszítették a területet.

Az alapítvány nyár közepén kezdte el az egyeztetést az önkormányzattal és a főkertésszel, majd kijelölték azokat a helyeket, ahová egy többéves terv szerint ültethetnek előnevelt fákat. Ennek első üteme valósult meg idén ősszel, így került földbe pontosan 178 facsemete. A sóstóiak nevében köszöni az elnök a támogatók – magánszemélyek és vállalkozók – anyagi és nem anyagi segítségét, melyet majd egy molinón is megmutatnak.

„Ezek a fák alapvetően a főkertész úr által kijelölt fajták, a tatárjuhartól kezdve az égerfáig. Platánfákat, oszlopos gyertyánt, oszlopos tölgyet, vörös tölgyfát ültettünk, a sóstói központi park területén, a Tófürdő környékén, a székelykapu és a Krúdy Vigadó környezetében. A tó keleti oldalán például hársfát is, illetve az Igrice csatorna keleti oldalán díszalmát, díszkörtét, ezüst hárs- és égerfákat ültettünk” – tájékoztatott dr. Podlovics Roland, a Sóstógyógyfürdőért Alapítvány elnöke.

Sikerült a Berenát és Fürdő utca területén is ültetni oszlopos gyertyánt és tölgyet, de a Kemecsei útra is kerültek pl. vérjuharfák, vagy lombhullató vörös fenyő a református templom elé. Az ottani lelkésszel egyeztetve díszítik majd a növények a közösségi teret.

„Ezek mind túlkoros fák, 2021 májusáig az alapítvány kezelésében maradnak. Kérelmet írtunk polgármester úrhoz, és engedélyezte, hogy ezeken a helyeken ezeket a fákat kiültessük, és vállalta az önkormányzat nevében, hogy a tavaszi alakító metszést, permetezést követően májusban adjuk át az önkormányzat részére, és májustól lényegében ők fogják majd ezeknek a fáknak a gondozását, ápolását a jövőben biztosítani, a NYÍRVV-n keresztül” – fogalmazott az alapítvány elnöke.

A park- és erdőgondozás során rá kell találni a balesetveszélyes, öregedő fákra. A központi parkban is többre 1-2 éven belül az a sors várna, mint a csónakázótó partján kidőlt, elkorhadt régi fára. A vandálok figyelmét érdemes felhívni arra, hogy kamerarendszer működik Sóstón, így a közterületen rongálókat könnyen felelősségre lehet vonni.