Influenza – Egyre gyakoribb a megbetegedések száma Nyíregyházán
Jelenleg folyamatosan emelkedik az influenzás megbetegedések száma Nyíregyházán. Az eddig főként a gyermekeket támadó betegség most a felnőttek körében is terjedni kezdett. A szakemberek javasolják a védőoltás felvételét, valamint a megelőzésre is felhívják a figyelmet.
Már a felnőttek között is egyre több a beteg
Már nemcsak a gyerekeknél, a felnőttek körében is egyre növekszik az influenza megbetegedések száma Nyíregyházán, egyre többen töltik meg a rendelőket. A betegek jellemzően magas, 38 fok feletti lázzal, végtagfájdalommal, levertséggel, gyakran derékfájdalommal és köhögéssel jelentkeznek a háziorvosnál. Az influenzás betegek általában néhány nap alatt átesnek a betegségen, viszont a teljes felépülés időtartama változó, kortól, alapbetegségektől és a páciens immunrendszerétől is függ. Dr. Gulyás Gábor háziorvos nyilatkozott szerkesztőségünknek a jelenlegi helyzetről. Elárulta: az előző év komoly helyzetéhez képest még nem magas a betegek száma.
– A tavalyi évben a március-áprilisi időszak volt nagyon húzós. Jelenleg ezt még nem tapasztaljuk, de azt nem tudhatjuk, a következő hónapokban hogy fog alakulni, hiszen ettől a héttől tapasztaljuk a betegszám gyarapodását
– ismertette dr. Gulyás Gábor.
A háziorvos az influenza elleni védőoltás fontosságáról is beszélt.
– Ez egy nagyon fontos kérdés, hiszen ez a betegség egy vírusfertőzés és inkább megelőzhető, mint gyógyítható. Megelőzésére kiváló megoldás az influenzaoltás, azt elsősorban novemberben szoktuk adni, mivel körülbelül két hét kell a hatás kialakulásához. Ha valaki most még úgy dönt, hogy be szeretné adatni, szerintem nem hibázik vele, mert hogyha a járvány elhúzódik és akár a márciusi hónapot is érinteni fogja, akkor egy jelentős védelmet fog kapni: vagy nem lesz influenzás, vagy sokkal enyhébb tünetekkel meg fogja úszni a betegséget
– folytatta.
Vigyázzunk egymásra!
Dr. Gulyás Gábor hangsúlyozta: leginkább az idősekre jelent nagy veszélyt az influenza, de a fiatalabbak között a krónikus betegekre is jobban kell figyelni. Ilyenek a magas vérnyomással, cukor-, vese-, daganatos betegséggel küzdők. A háziorvos számukra kifejezetten ajánlja a védőoltást. Valamint a kismamáknak is érdemes élni a lehetőséggel. Hozzátette: a rendelőben figyelnek arra, hogy a különböző betegek ne keveredjenek.
– A mi praxisunkban egyébként az influenzás betegeket próbáljuk a rendelési idő végére terelni, annak az utolsó egy-másfél órája nekik van fenntartva, hogy ne keveredjenek ezek a betegek a nem fertőző betegekkel. Az influenzás betegeknek éppen ezért azt javaslom, hogyha tüneteket észlelnek magukon, maradjanak otthon. Ne menjenek mindenképpen közösségbe, munkahelyre, mert ez egy járványos betegség és eléggé ragályos
– hangsúlyozta a háziorvos.
Az előző évben még áprilisban is terjedt az influenza, de a legtöbb esetben januártól márciusig jellemző. A mostani járványidőszak esetében is elsődleges a megelőzés: a szakemberek azt javasolják, tartsuk be az alapvető higiénés szabályokat, erősítsük immunrendszerünket, rendszeresen szellőztessünk.


