Támogatás elektromos biciklire – 150 ezer forintos anyagi segítség magánszemélyeknek

Elektromos rásegítésű kerékpárok vásárlásához nyújt támogatást az állam. Az egymilliárd forint keretösszegű pályázat magánszemélyek számára érhető el, az első időszakban november 23-a és 27-e között, majd havi rendszerességgel nyújthatók be a jelentkezések. A támogatás összege maximum 150 ezer forint lehet.

 

A tavaszi hónapokban az időjárás és a koronavírus-járvány miatt is megnőtt a kerékpárboltok forgalma, ennek egyik oka, hogy a kijárási korlátozás nem tiltotta a sportolást, így a biciklizést sem.  Nyíregyházán már több mint hetven kilométer hosszú a kerékpárút, sokan a munkahelyükre is biciklivel járnak.

Elérhető a pályázat

Egy hétfőn megjelent pályázat ezt szeretné segíteni, elektromos rásegítésű kerékpár vásárlásához nyújt anyagi támogatást. Ebben a nyíregyházi kerékpárboltban tavasszal is megérezték a megnövekedett forgalmat, előreláthatóan a tavalyi évhez képest 30 százalékkal nőtt a forgalmuk idén, most pedig a pályázat miatt keresik őket.

„A hétfő az totális káosz volt, ott gyakorlatilag reggeltől estig csörgött a telefon folyamatosan” – így fogalmazott Majoros János, a Bringakirály Kerékpárszaküzlet és Gyorsszerviz tulajdonosa.

Elektronikus úton

A pályázatokat a www.elektromobilitas.ifka.hu oldalon kell keresni, a jelentkezéshez szükség van Ügyfélkapura, a személyes okmányok másolatára pdf formátumban, valamint minimum három hónapot igazoló munkáltatói igazolásra. A következő lépés, hogy választani kell a kereskedői adatbázisból, majd ki kell választani magát a kerékpárt is. Az első pályázati lehetőség november 23-a és 27-e között érhető el, ezután minden hónapban lesz egy újabb pályázati lehetőség, egészen addig, ameddig az egymilliárd forintos keret el nem fogy. Ha valaki nyer, onnantól kezdve 180 napja van a kerékpár beszerzésére.

90 és 150 ezer forint

„Kétfajta támogatás létezik, az egyik a pedálszenzoros, a másik pedig a nyomatékszenzoros kerékpárokra vonatkozik. A pedálszenzorosok egyébként az olcsóbb járművek, ezekre ad az állam maximum 90 ezer forintot, a nyomatékszenzorosokra pedig 150 ezret. A pedálszenzorosok egyébként árban ilyen 250 ezer forinttól 400-450 ezer forintig mozognak, a nyomatékszenzorosok nagyjából 450 ezer forinttól kezdődnek. Ami még kritérium volt, hogy a támogatás összege nem haladhatja meg a pályázott jármű árának az ötven százalékát” – tette hozzá Majoros János.

Kötelezettségek

A pályázati segítséggel megvásárolt kerékpárok fenntartási időszaka három év, ez idő alatt a nyertes minden évben köteles elektronikus úton fényképes beszámolót küldeni a pályázati portálon keresztül.

Környezetkímélő járművek

Kaderják Péter, energiaügyekért és klímapolitikáért felelős államtitkár a pályázat bejelentésekor kiemelte, Magyarország élen jár a környezetkímélő járművek elterjedésében, az év első felében az uniós tagállamok közül nálunk nőtt a legnagyobb mértékben a forgalomba helyezett alternatív hajtású autók száma. A zöld rendszámos gépkocsikból 20 ezer közlekedik a magyar utakon, kétszer annyi, mint a múlt év elején. A pályázati segítséggel vásárolható elektromos rásegítésű kerékpárokkal sok esetben kiváltható a buszozás vagy az autózás, így kisebb lesz a légszennyezés és tisztább a levegő.