Törő Gergely: a mostani a legjobb évadom

A mostani a negyedik évada Nyíregyházán Törő Gergelynek, melyben a tovább játszott előadások mellett négy premierje volt. Láthattuk monodrámában, mesejátékban, bohózatban és Szabó Magda, Az ajtó című regényének színpadi adaptációjában.

– Beloptad magad a közönség szívébe, változatos műfajú előadásokban lépsz színpadra, remek szerepeket is kapsz. Hogyan értékeled a jelenlegi évadodat?

– Az eddigi legjobb, egyértelműen. Sokat dolgozom, és ez jó. Persze ha mondjuk egymást követő három-négy éven át tartana ez a sűrűség, talán túlzottan kimerítene, de most kitelik az erőmből. Ráadásul változatos feladatokat kaptam, és így igazán jó kedvvel álltam hozzájuk: úgy a szerepekhez, mint a rendezőkhöz.

– A Z naplója, avagy az Agytakarítás monodráma nem könnyű előadás. A mondanivaló is nehéz, illetve ahhoz képest, hogy jószerével nincs díszleted, rengeteget mozogsz, olykor akrobatikusan. Miért?

– Egyrészt ellenpontozni akartuk, hogy egy mozgássérült emberről van szó, másrészt elég unalmas lenne, ha egy tolószékben csinálnám végig. Kifejezett szándék volt ez a megoldás. Amikor Nagy Márkkal, a rendezővel elkezdtünk dolgozni, és felfedett előttem egy számomra ismeretlen világot, ismeretlen problémákkal, igazán fellelkesültem, hogy újra tanulhatok valamit a világról és az emberekről. Ami pedig az előadás vázát illeti, mindig is szerettem a mozgásszínházi feladatokat, úgyhogy minden összepasszolt.

– Gyanítom, nem könnyítette meg a dolgodat, hogy a Lázár Ervin Programban többnyire nem színházi környezetben zajlott az előadás, hanem például iskolai tornatermekben...

– Voltak kifejezetten hatásos előadások, amelyek célba értek: nagyon tudtak figyelni a gyerekek, s megértették a lényeget. De szép számmal akadtak olyanok is, amikor beültettek vagy 150 hatodikos-hetedikes gyereket egy tornaterembe – ott én, mint színész hiába teszek meg minden tőlem telhetőt, a körülmények nem ideálisak. Persze az is gyakran megtörtént, hogy a tornatermi környezet ellenére a 60–70 gyerek csodálkozva, figyelmesen nézte, egyik-másik el is pityeredett. A végén többször odajöttek hozzám kérdezni, beszélgetni, nagyon érdekes felvetésekkel, a tanárok is elmondták: nagyon hiánypótló, amit csináltunk.

– Felüdülés lehet mese részesének lenni...

– Nagyon szeretek mesékben, s általában is gyerekeknek játszani. Főleg, ha ilyenekről van szó, mint amit Tóth Zolka kollégámmal (ezúttal, mint rendezővel) hoztunk létre. Rendkívül szeretetmunka, remek műhelymunka volt, szerintem Pregitzer Fruzsina, Kiss Eszter Júlia és Tulogdi-Szűcs Botond nevében is mondhatom. Érzelmi szinten is fontos dolgot tanít a gyerekeknek, mindemellett a felnőtteknek is tud olyan üzenetet közvetíteni, ami feladata a színháznak. A hercegnő és a boldogság ezért szerintem missziót is betölt: tényleg Thália szolgálatában áll az előadás.

– A Ne most, drágámban Arnold igazán testhezálló, sláger szerep...

– Nagyon élveztem vele dolgozni, s kifejezetten szerettem próbálni. Hasonló kaliberű vagy nagyságú szerepet, amelyben igazából nemcsak a szövegmennyiség nagy, de rengeteg dolog jár vele, amelyeket rögzíteni kell, nem sűrűn játszottam még. Mostanában alig találkoztam olyan feladattal, amelyben majdhogynem háromnegyedórán keresztül ki sem jövök a színpadról, és közben mindig van valami figyelemvezetési pont, amit szem előtt kell tartani. Nagyon élveztem, hogy ebből a szempontból is le vagyok terhelve. Újra rá kellett jönnöm, nekem jót tesz, ha minél több feladatot kapok, illetve olyanokat, amelyek bizonyos küzdelmet követelnek, hiszen annál jobban tudok az adott feladatra koncentrálni. Azért is szerettem/szeretem ezt a szerepet, mert nagy feladatnak tartom. S hogy miért sikerdarab? Leginkább a színészi alakításoknak köszönhetően, és a rendezésnek is azért, mert Mészáros Tibor jól kiszolgálta azokat az igényeket, amelyeket egy vígjáték megkövetel.

– Szerintem szépen megkomponált, látványos és különleges előadást hoztatok létre Az ajtóval, amely annak ellenére is érthető, hogy olykor – főleg annak, aki nem olvasta a regényt – egyes háttérjelenetek, vagy fogalmazzunk úgy: allegóriák, nem biztos, hogy elsőre azonnal felfoghatóak, bár így is teljes az előadás hatása. Szerinted?

– Számomra ez a legkiemelkedőbb művészi értékekkel bíró előadás az idei évadomban. Nagyon vártam ezt a munkafolyamatot. Kaposváron több ízben is volt szerencsém Szabó K. Istvánnal dolgozni, hihetetlen jó szakembernek és hihetetlen jó embernek tartom. Mind szakmai, mind emberi minőségében nagyszerű együtt alkotni vele. Rengeteget lehet tőle tanulni, nagyon felkészült, és ez olyan magabiztosságot tud magával hozni, ami hitet ad a körülötte lévő embereknek arra, hogy meg tudják valósítani a kéréseit, menni tudnak azon az úton, amit kitalál. Valóban nagyon erős képi világgal rendelkezik az előadás, sok színpadi metaforát használ, ezért is volt rendkívül izgalmas a próbafolyamat. Az ajtó esetében kifejezetten jó szerintem, amiről beszéltél, hogy a közönségtől elvár bizonyos tanulást, figyelmet, megkövetel egyfajta nyitottságot. Szerintem nem baj, ha nem értesz meg minden metaforát. Talán nem jó a példa, de egy balettelőadás történéseit sokszor nem feltétlen az agyunkkal kell megérteni, elég, ha hat ránk az expresszió, a látvány, a képi világ.

– Több, úgymond „kis” szerep van az előadásban, mint a tiéd.

– Kifejezett szándéka volt Istvánnak, hogy görög színház jellegű teret jelenítsen meg, amelyben mint kar, gyakran vesznek részt azok is, akik egyébként nem lennének előtérben. Alapvetően én nem játszottam volna ebben az előadásban, István kért engem erre a szerepre, nagy örömömre szeretett volna velem dolgozni. Nyilván sejtettem, sőt tudtam, hogy ez a Kutya más, várható volt, hogy lesz egy csavar a dologban, és nem feltétlen négykézláb, kilógó nyelvvel kell loholnom a színpadon. De igazából én sem gondoltam, hogy ennyire átgondolt és végigvitt szerepívet fog kitalálni. Nagyon nagy hálával tartozom neki, hogy lehetőségem adódott ilyen típusú feladattal is találkozni. Igazi feladat és kihívás volt, sok mindenben más munkálkodást kívánt, mint egy „átlagos” szerep.

(Szerző: Kováts Dénes)