Ti vagytok a jövő energiája! – Az ország minden pontjáról várja a jelentkezőket az OPUS TITÁNOK középiskolai versenysorozat

Az OPUS TIGÁZ Zrt. és az OPUS TITÁSZ Zrt. szervezésében, a 2022/2023-as tanévben első alkalommal hirdették meg az OPUS TITÁNOK versenysorozatot, amelynek célja az energiatudatosság népszerűsítése, a fiatalok ismereteinek bővítése. A csapatversenyre szerte az országból várják a középiskolás tanulók jelentkezését. A verseny több fordulóból áll, amelyek keretében a tanulók izgalmas és kreatív feladatokon, valamint szakmai programokon keresztül mélyülhetnek el az energetika világában.  A diákok a www.opustitanok.hu weboldalon regisztrálhatnak, október 20-ig.

 

Az OPUS TIGÁZ Zrt. és az OPUS TITÁSZ Zrt. számára kiemelten fontos a fiatalok energiatudatosságának növelése.

A társaságok a pályaválasztás előtt állók támogatása mellett célul tűzték ki a középiskolai korosztály energetikai edukációját is, hogy az energetika és fenntarthatóság témáját minél közelebb vigyék a fiatalokhoz. Ennek jegyében olyan versenysorozatot kívántak elindítani, amely kellőképpen izgalmas, újszerű és kreatív, a diákok ismereteit interaktív köntösben bővíti.

Az OPUS TITÁNOK versenysorozat keretében 10., 11. és 12. évfolyamos diákok tehetik próbára az energetikával és fenntarthatósággal kapcsolatos tudásukat. A több fordulós versenyen többek között szakmai kreatív tartalomkészítés, reklámvideó forgatás is vár a jelentkező csapatokra. A döntősök pedig egy izgalmas szakmai napon vehetnek részt, melynek keretében az energetikához kötődő ötleteiket is prezentálják a társaságok szakemberei számára. Az első három helyen végzett csapatok diákjai és felkészítő tanáraik nagyértékű ajándékutalványban, a csapatokat nevező iskolák pedig pénzbeli jutalomban részesülnek.

 „Az OPUS TITÁNOK koncepció megalkotásánál igyekeztünk minél színesebb és változatosabb feladatokat kidolgozni annak érdekében, hogy közelebb hozzuk a résztvevőkhöz az energiahatékonysági gondolatokat, elmélyítsük és bővítsük ismereteiket, mindezt izgalmas és élményekkel teli módon. Úgy gondoljuk, hogy a fiatal generáció támogatása, a tehetségek gondozása és ösztönzése, az ismereteik bővítése, a tudás átadása a mi felelősségünk is.” – mondta el Egyházi Nikoletta, az OPUS TIGÁZ Zrt. és az OPUS TITÁSZ Zrt. kommunikációs vezetője.

A jelentkezés már elindult, a versenyben részt venni kívánó iskolák csapatai 2022.10.20-ig regisztrálhatnak a www.opustitanok.hu weboldalon, ahol tájékozódhatnak a részletekről is, így arról is, hogy a társaságok milyen értékes díjakkal jutalmazzák élen végző csapatokat, felkészítő tanáraikat és iskoláikat.