The Blind Siberian: „Egy megzenésített József Attila verssel kezdődött az egész...”

„Találkozzunk 2 percre!” című rovatunkban érdekes, ismert és elismert embereket, formációkat mutatunk be, valamennyien nyíregyházi kötődésűek!”

Jó pár évvel ezelőtt még kis színpadokon, 30-50 ember előtt zúzott gitárján Szász Tamás, egy alternatív metal zenekarban. Az évek azonban telnek és az ember, valamint zenei világa, ízlése is érik… Most már régi zenésztársával, Rácz Zoltánnal egy teljesen más projektet visznek. Ez a The Blind Siberian; a különleges duóról Szász Tamás beszélt:

Év elején alakultunk kéttagú alternatív/post rock zenekarként. Már megjelent első kislemezünk is, amelyen három dal kapott helyet. A címadó Prologue, a történelmi felütéssel rendelkező 1942 és József Attila – Mama című versének megzenésítése.

Nem megszokott a hangzásvilág, mondhatni nem nyíregyházi. Legalábbis ezt érzem, ezt gondolom. Tamás is nevet – valóban azt szeretnék megmutatni, hogy ILYET is lehet Nyíregyházán alkotni! És hogy hogyan indult be ez az új formáció?

Még tavaly akadtam egy pályázatra. József Attila verseket vártak megzenésítve. Elkezdtem dolgozni a Mama című alkotáson, aztán teltek a hetek és utólag vettem észre, a pályázat benyújtásakor, hogy a kiírás iskolásoknak szól! (nevet) De annyira jónak éreztem a demot, hogy tovább foglalkoztam vele, sőt már nem egyedül, hanem Zolival. Így lett a The Blind Siberian első száma a Mama című vers zenés változata.

Kicsit sötét, melankolikus hangulatú az első kislemeze a formációnak, de van benne valami misztikus is, ami a zenekedvelők többségét igenis megnyeri! Tamás arról is szólt, alkotó duóként nyitottak az esetleges zenekari bővítésre. Egyelőre most a gitár-szintetizátor az első, no meg a zenei, gépi kísérletezés, de ki tudja – lehet, hogy egy év múlva már 4-5 tagot számlál majd a The Blind Siberian és nagykoncertet adnak majd Nyíregyháza egyik klubjában.

 

Szerző: Rutkai