Szombat éjszaka volt. A bográcsban gulyásleves rotyogott, a kertben halk zene szólt, a televízió képernyõje elõtt pedig kisebb-nagyobb társaságok várták, hogy szeretett csapatuk az ellenfél hálójába rúgja a labdát. A Bajnokok Ligája döntõje után igazi ünneplés vette kezdetét világszerte. Voltak, akik a Real Madrid címvédése, míg mások bánatukban, a Juventus bukása miatt emeltek poharat. A népszerû közösségi portálra egyre-másra kerültek fel a bulikat megörökítõ fotók, majd a hajnali óráktól segítségkérõ és „a sokkot leszámítva már jól vagyunk, épségben hazaértünk” üzenetek lepték el a hírfolyamot: szombat éjjel, vasárnap hajnalban újabb terrortámadás híre rázta meg a világot.

NEM FELEJTIK EL SOHA

Londonban egy fehér kisbusz felhajtott a London Bridge-re, és több embert elgázolt. A kisbusz ezután lehajtott a hídról és a közeli Borough Markethez ment. Itt az elkövetõk embereket kezdtek késelni. Heten életüket vesztették, 48 sérültet pedig a kórházba szállítottak. Magyar áldozatról nem tudni, de akik ott élnek és szemtanúik voltak a történéseknek, azt mondják, életük végéig cipelni fogják ezt a terhet...

„CSAK ÜVÖLTÖZTEM, HOGY HÍVJANAK MENTÕT”

Böbe a Vasvári Pál Gimnáziumban érettségizett le, majd az akkor még Nyíregyházi Fõiskolán szerezte meg szociálpedagógiai diplomáját. Négy évvel ezelõtt költözött ki Londonba, ott él a szintén szabolcsi születésû párjával. Mindketten étteremben dolgoznak, pont, ahol a támadások is történtek. Vasárnap hajnal óta otthon vannak, az étterem is bezárt és próbálják feldolgozni a feldolgozhatatlant...

– Sajnos mi itt voltunk a támadások kellõs közepén. Nem itt lakunk, de én is és a barátom is ezen a helyen dolgozunk. Szombaton õ már ötkor végzett volna, de az egyik munkatársa nem ment dolgozni, ezért este 10-ig bent kellett maradnia helyette. Egy spanyol étterem fõszakácsa. Én tõle öt percnyire dolgozom egy másik étteremben, ahol aznap reggel óta bent voltam, ugyanis én vittem az elsõ mûszakot. A fõnököm csak estére jött meg. Úgy volt, hogy a barátommal este 10 körül találkozunk, azt követõen, hogy mindketten végeztünk a munkahelyen. Õ el is indult elém, de úgy alakult, hogy még maradnom kellett, így felhívtam és mondtam neki, hogy menjen haza egyedül. Ahogy visszafordult, egy perc múlva már hívott is és mondta, hogy valami történt. Azt hittük, a Bajnokok Ligája miatt verekedés tört ki. Elmondta, hogy az éttermük elõtt négyen fekszenek. Egy rendõr is ott ül, aki vérzik, az emberek pedig szaladnak, ki merre lát. Kinéztem az ablakon, akkor már nálunk, az étterem elõtt is sikoltoztak az emberek. Aztán láttam az ablakon keresztül, hogy összeesett egy fiatal fiú. Lyukas volt a pólója, a háta pedig vérzett. Kirohantunk. Valaki lehúzta róla a pólót. Mikor megláttam, hogy öt-hat helyen meg volt szúrva, sokkot kaptam. Nem tudtam hozzányúlni, csak üvöltöztem, hogy hívjanak mentõt, de képtelenség volt õket elérni...

AZ EGYIK PINCÉR SOKKOT KAPOTT

– Az utcán minden percben rendõrök vonultak, de senki nem állt meg. Egy taxis kirohant az utcára és megállított egy rendõrségi kisbuszt. A következõ pillanatban már gépfegyveresek vettek körbe minket is. Az éttermünkhöz tartozik egy színház is, amiben 22.30-kor volt vége az elõadásnak, 200 emberrel. Ekkorra már itt is rendõrök voltak. Bezáratták a kaput és üvöltöttek, ne álljunk az ablaknál, tartsuk vissza a vendégeket. Vizet osztottunk nekik. Negyed órával késõbb szólt az egyik rendõr, hogy öt percünk van kiüríteni az éttermet. Én a bejáratnál álltam egyikõjükkel és kiabáltam folyamatosan, hogy siessenek és csak bal kéz felé lehet elhagyni az épületet. Közben a barátom visszaszaladt hozzám az étterembe, a hátsó bejáraton keresztül, de már akkorra ott is rendõrök voltak, nem engedték be. Az egyik pincérünk sokkot kapott, mert az ajtón keresztül látta, hogy valakit nyakba szúrtak. Miután elment az utolsó vendég, jelezték, hogy én is indulhatok. Még visszarohantam a táskámért, be akartam várni a többi éttermi dolgozót, de minden öt méteren rendõr állt, üvöltöttek, hogy feltett kezekkel szaladjak és ne álljak meg.

„HAJNALI NÉGYRE ÉRTÜNK HAZA”

– A barátomékat az utca másik végére, a híd felé kezdték el terelni, ahol a teherautó tarolt. Azt mondta, ahová a szem ellátott, emberek feküdtek, mindenhol mentõk álltak. Én csak egy távoli keresztezõdésben találkoztam ismerõsökkel, onnan meg gyalogoltunk. A buszok nem vettek fel, taxit pedig lehetetlenség volt fogni. Mindenhol embereket láttam. Hajnali négyre értünk csak haza.

PERCEKEN MÚLOTT

Böbéék a terrortámadás óta otthon vannak, az étterem is, ahol dolgoznak, zárva tart. Azt mondja, az egész környék le van zárva.

– Az étteremkulcsokat is elvették. Az egyik szakács két napja ott áll. Az összes irata az épületben maradt, vasárnap indult volna el nyaralni. Iratok nélkül nem tud. Vonatok vasárnap még nem közlekedtek. Iskolai szünet is van. Olyan, mintha kicsit megállt volna az élet. Nem tudom, mikor és hogyan lehet ezen átlépni, fõleg, hogy azt kiabálták végig a támadók, hogy õk nem turisták Londonban és visszajönnek. Mi nagyon szerencsések vagyunk. A barátom sose szokott este 10-kor végezni. Ha két perccel késõbb jön ki az étterembõl, bele sem merek gondolni, mi történhetett volna vele, hiszen az éttermük elõtt szurkáltak. Vagy ha én végzek 10-kor, akkor én is a piac felé tartok abban az idõben... Perceken múlott az életünk, de jól vagyunk, és most már hálát adok minden egyes napért...       

Bruszel Dóra