Tavasznyitó hangverseny – Koncertet adott a Debrecen Helyőrségi Zenekar

Tavasznyitó hangversenyt szervezett a Debrecen Helyőrségi Zenekar a Váci Mihály Kulturális Központban. A zenészek mindig kiveszik a részüket a Magyar Honvédség előtt álló feladatokból, mivel elsősorban ők is katonák, ezt Ruszin-Szendi Romulusz parancsnok emelte ki a vasárnapi koncerten.

Utoljára 2019-ben volt koncert Nyíregyházán, a zenekar az illegális migráció és a pandémia, most pedig az ukrán-orosz konfliktus miatt egyre gyarapodó feladatok miatt nem tud színpadra állni, mivel ők is elsősorban katonák – mondta a Magyar Honvédség parancsnoka a hangversenyen. Vasárnap este tartották a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Honismereti Egyesület, a Veritas Történetkutató Intézet és Levéltár, a Magyar Honvédség 5. Bocskai István Lövészdandár és a Magyar Honvédség 2. Területvédelmi Ezred Honvédelmi Oktatási és Kulturális Központ Tavasznyitó hangversenyét a Váci Mihály Kulturális Központban.

A zenekar feladata

A résztvevőket Ruszin-Szendi Romulusz is köszöntötte.

Kicsit komolyabb vagyok, mert a szomszédunkban naponta emberek halnak meg és ez a veszély ez érintheti Magyarországot is. Ebben megvan a zenekaroknak is a feladata, mint minden háborúban, a zenekaroknak is megvan a feladata. Az első világháborúban a zenekaroknak a feladata az volt, hogy egészen a frontig kísérték a harcolókat, amikor a váltások megtörténtek, egészen addig, amíg a tűzvonalat el nem érték, onnan a legények már önállóan mentek a harcárokba. Nem csak ez volt a zenészek feladata, hanem utána visszatértek a biztonságosabbnak tűnő helyre és bizony az egészségügyi szakszemélyzetnek segítettek a sebesültek ellátásában.” – mondta köszöntőjében a parancsnok.

Nyíregyháza, a katonaváros

Nyíregyháza mindig is katonaváros volt, így nagy öröm a városvezetés számára is, hogy az egyenruhások hosszú évek után visszatértek a megyeszékhelyre.

Én nagyon örülök annak – és azt gondolom, hogy a városvezetés és polgármester úr nevében is beszélhetek – hogy fontosak vagyunk a katonaságnak, a Magyar Honvédségnek, hiszen itt vannak újra Nyíregyházán, jelzés értékkel. Nagyon szépen köszönjük azt, hogy idehozták a területvédelmi ezredet, hogy megindulhatott itt egy kadétképzés és nagyon remélem azt, hogy a jövőben tovább is tudjuk ezeket a kapcsolatokat bővíteni.” – mondta beszédében Dr. Ulrich Attila, Nyíregyháza alpolgármestere.

Nagy múltú együttes

A magyar katonazene egyik legnagyobb múlttal rendelkező együttese a Debrecen Helyőrségi Zenekar, töretlen hagyomány és folyamatos megújulás harmonikus kettőssége jellemzi a több mint félszáz esztendős történetét. Az 1950-es évek elején merült fel az igény, egy Észak-Tiszántúli régióban működő katonazenekarra, ezért ideiglenes jelleggel Nyíregyházán hoztak létre egy sorköteles zenészekből álló katonazenekart. Ezt a zenekart tekinthetjük az 1954-ben megalakított debreceni zenekar elődjének.

Kapcsolódó galéria

Tavasz indító koncert 2022