Retró buszok – Ismét útnak indulnak az adventi retró járatok

Nov 28, 2025

Idén is útnak indulnak a nyíregyházi adventi retró járatok. Két busz fog közlekedni a város utcáin – egy kidíszített Ikarus 280-as, valamint alacsonypadlós Solaris járja majd Nyíregyházát. Az adventi buszok egészen a téli szünet végéig közlekednek.

Már többéves hagyomány Nyíregyházán, hogy az adventi időszakban az év végi ünnepek hangulatát idéző retró busz járja a városi utcákat. Idén ismét két karácsonyi járatra ülhetnek fel a városlakók, melyről dr. Kása Brigitta aljegyző, hatósági főosztályvezető tájékoztatta szerkesztőségünket.

Idén is két busz közlekedik

A MÁV-Volán Csoport egy 1988-ban beszerzett és üzembe helyezett Ikarus 280-as autóbuszt, valamint egy alacsonypadlós kialakítású Solaris buszt indít útnak. Ez utóbbi busz közlekedtetését kifejezetten a lakossági jelzések alapján rendelte meg a város önkormányzata, mivel erre a típusra könnyebb lesz fel- és leszállniuk az idősebbeknek, kisgyermekes családoknak és a kerekesszékkel közlekedőknek.

Diótörő és karácsonyi vonaton utazó jegesmedvék

A buszok díszítését ebben az évben is a Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezete helyi alapszervezetének tagjai végezték el. Hozzájuk kötődik az idei év tematikájának kitalálása is. A díszítéssel a Mobilissimus munkatársai is több napot töltöttek. A mikroledekkel kivilágított Retró Ikarus busz karácsonyi vonat jelleget öltött, melynek utasai jegesmedvék, a Solaris busz külső-belső díszítése pedig a Diótörő mesevilágát idézi.

Menetrend szerinti közlekedés a téli szünet végéi

A buszok menetrend szerint, különböző útvonalakon közlekednek az adventi időszakban, így az utasok a város egészét bejárhatják egyetlen helyi jeggyel vagy a bérlet felmutatásával. Az önkormányzat az óvodásokra is gondol minden évben – számukra különjáratok is indulnak majd. Az adventi buszok egészen a téli szünet végéig közlekednek majd a város utcáin.

A járatok részletes menetrendjét mindenki megtalálhatja a nyiregyhaza.hu oldalon.

Előző hír
Ma öltözik ünnepi fénybe Nyíregyháza – indul az adventi varázslat!
Következő hír
Körforgalom épül a Vasvári Pál utca-Stadion utca-Kótaji út kereszteződésében

Kapcsolódó híreink