Szigligeti élménybeszámoló – A 8. turnus tábori élményei

2022. augusztus 7-12. között a Nyíregyházi Arany János Gimnázium, Általános Iskola és Kollégium és a Nyíregyházi Apáczai Csere János Általános Iskola és AMI 87 tanulója 6 kísérő pedagógussal töltött egy élménydús hetet a Szigligeti Gyermeküdülőben.

 

A gyerekek az élményeiket naplóbejegyzések formájában örökítették meg:

„Kedves Naplóm!

Vasárnap nagy izgalommal keltem és készültem a minden évben nagyon várt szigligeti nyaralásomra. A hosszú utazást követően megérkeztünk a táborba, ahol a kicsomagolás után máris a Balaton hullámai közé vetettük magunkat. Miután visszaértünk a táborba, a szakácsok már finom vacsorával vártak minket. Vacsora után még pingpongoztunk, kondiztunk, hintáztunk, beszélgettünk és játszottunk, majd 10 órakor aludni tértünk. Kicsit még beszélgettünk, majd mindannyiunkat elnyomott az álom…”

„Kedves Naplóm!

A táborban töltött első nap jól indult, a reggeli nagyon finom volt. Reggeli után megkaptuk a hidegcsomagot, majd elindultunk a Sárvári Gyógy- és Wellnessfürdőbe. Mivel csepergett az eső a külső medencéket és csúszdákat nem használhattuk, de a belső medencék és csúszdák kárpótoltak minket. Az alsósok többféle csúszdát és medencét is kipróbálhattak, mi, a nagyok pedig a fekete csúszdát is használhattuk. Délután, a visszaúton még megálltunk a Tescoba, ahol mindenki kedve szerint vásárolhatott. Miután visszaértünk a táborba, röpiztünk a barátokkal, megvacsoráztunk, majd folytattuk a játékot. Közben zenét hallgattunk, jól éreztük magunkat. Lefekvés előtt megfürödtünk, majd takarodó után még beszélgettünk a szobatársakkal.”

„Kedves Naplóm!

A ma reggel kicsit nehezebben indult, mert korábban kellett kelnünk és az idő is hűvösebb volt. Megreggeliztünk, majd elindultunk a Tapolcai-tavasbarlang és Látogatóközpontba. Hamar odaértünk, kis várakozás után máris elkezdődött a tárlatvezetés, ahol nagyon sok érdekes dolgot tudhattunk meg a tavasbarlang keletkezéséről, növény- és állatvilágáról. A nap fénypontja a csónakázás volt a barlangban! A csónakázás után bazároztunk, sétáltunk a Malom-tó környékén, majd hazaindultunk. Délután még fürödtünk a Balatonban, a táborban játszottunk, sportoltunk, majd újra nyugovóra tértünk.”

„Kedves Naplóm!

Ma később kelhettünk, hiszen délelőtt a táborban voltunk és a Balatonban lubickolhattunk. Ebéd után kicsit pihentünk, majd elindultunk Sümegre, ahol megnéztük a Fegyver- és kocsimúzeumot, majd a várjátékokat a hatalmas arénában. A lovagi torna a magyarok és mongolok között zajlott, ahol szoros küzdelemben végül a magyar lovagok győztek. Itt is volt lehetőségünk vásárolni, majd visszamentünk a táborba, ahol vacsoráztunk, játszottunk, majd lefeküdtünk aludni. Ezzel le is zárult a mai nap!”

„Kedves Naplóm!

Ma ismét később kelhettünk, felöltöztünk és megreggeliztünk. Ezután hosszú túrára indultunk, a szigligeti várig tettünk egy sétát. A vár alatti kávézóban megpihentünk, lehetőségünk volt fagyizni, üdítőzni, ajándékokat vásárolni. A várban egy solymászbemutatót láttunk, majd körbesétáltuk a gyönyörűen felújított várat. A várlátogatás után visszasétáltunk a táborba, ahol a szakácsok már babgulyással és kakaós csigával vártak minket ebédre. Ebéd után még újra megmártózhattunk a Balatonban, majd a vacsora után mindenki összepakolta a holmijait a hazaútra. Nagyon jól éreztük magunkat ezen a héten, jövőre újra visszajövünk!!!”

Szeretnénk megköszönni Dr. Hudákné Fábián Nóra táborvezető, a buszsofőrök, a gondnok, a takarító néni és a szakácsok áldozatos munkáját!

A gyerekek nevében: Karaszné Kovács Marianna, Király Veronika, Mudra Ágnes, Friss Melinda, Turucz Istvánné és Pásztor Tünde kísérő pedagógusok