Szeretett városunk, Nyíregyháza - Szabó Dénes szerint itt még van polgári élet, gondolat

Szeretett városunk, Nyíregyháza - Szabó Dénes szerint itt még van polgári élet, gondolat
Szeretett városunk, Nyíregyháza - Szabó Dénes szerint itt még van polgári élet, gondolat

A „véletlen” és egy baráti hívó szó sodorta Nyíregyházára, ahol azonban nemcsak gyökeret eresztett, hanem országos elismertséggel teljesedett ki, egy világhírű együttest alapítva-vezetve. A Nemzet Művésze kérésünkre ezúttal nem a Cantemus-sztoriról mesél sorozatunkban, hanem a sajátjáról és a városhoz való kötődéséről, melynek természetesen hangsúlyos része a csapat és a zene. Immár pont 50 éve!

Szabó Dénes 1969-ben fuvola-szolfézs-általános iskolai énektanár szakon végzett a miskolci főiskolán, ahol megtalálta élete párját, Ágnest. Közben Nyíregyházáról érkezett egy visszautasíthatatlan felkérés: a zeneiskolába kerestek pont két fuvolást. De mire ideértek, már egy állás sem volt, viszont lett egy szolfézstanári, ami a feleségéé lett, a mai Kodály elődjében, a 4-es számú iskolában pedig nagyon kerestek énektanárt. Ez lett az övé. Pont az, ami soha nem akart lenni...

A szél és a homok sem zavarta

– Ha már elszántuk magunkat, itt maradtunk, amiben sokat segített jó barátom és iskolatársam, Szitha Miklós és Megyer Márta barátsága, így egyből közösségbe kerültünk – emlékszik vissza a Magyar Örökség díjjal is kitüntetett karnagy. – Persze az igazán nagyvárosias Szeged után, ahová makóiként középiskolába jártam, Miskolc is furcsa volt és itt is hiányzott a Tisza, meg a homokból is sok volt kicsit, de hamar megismertem, megszerettem az akkor még mezővárosi hangulatú, ám egyre fejlődő Nyíregyházát, a Sóstót, a tavi strandot, amiben a barátok és az együttgondolkodásuk is segített. Pedig albérletben kezdtük, sok nélkülözéssel, és az északi szél is mintha mindig szembefújt volna, a biciklimet pedig, amivel annak idején jártam, kétszer is megfújták... Aztán váltottam Trabantra, amire csak öt évet kellett várnunk...

Se Amerika, se Ausztrália

A tréfás megjegyzés után komolyan hozzáteszi, nagy örömmel járt a 4-es iskola Alpár Ignác-féle épületébe, ahol mindig történt valami kedves dolog, s ahonnan, a világ nagy csodálatára és „sokak irigységére”, de még többek gyönyörűségére elindult a zenetagozat, majd a Cantemus kóruscsalád története, így Nyíregyháza lett számára – és sok, tanulni vágyó számára – a „világ közepe”. – Többször is próbáltak elcsábítani az elmúlt öt évtized során – utalt a múltra. – Mindig azt mondtam, amíg túlságosan nem bántanak itt, tulajdonképpen nem mennék el... Pedig az ajánlatok például Los Angelesbe, Ausztráliába szóltak, vagy éppen Kodály városába, Kecskemétre és nagy nyomás volt rajtam, hogy menjek a Magyar Rádióba. Úgy voltam vele: innen nincs értelme elmenni. Inkább jöjjenek ide ők, és nézzék, hogy mi történik itt...

Irigylésre méltóak vagyunk

Jönnek is, és nemcsak a művek előadását élvezni, hanem mesterkurzusokon tanulni, vagy éppen fellépni. Mert Szabó Dénes, a város díszpolgára úgy gondolta: Nyíregy­háza méreténél, színvonalánál fogva kész arra, hogy egy nagy nemzetközi kórusfesztivált rendezzen. Jövőre már a XIII. következik a sorban, kétévi rendszerességgel. – A hasonló programsorozatok a Nyíregyházánál nagyobb városokban nem érzik jól magukat. Itt viszont kitűnőek a visszajelzések, szívesen jönnek ide, és el is csodálkoznak a városon. Nemcsak a külföldiek, hanem például a Kodály Társaság pesti, dunántúli tagjai, akik augusztusban látogattak ide, nem győzték dicsérni a várost. Irigylésre méltónak tartották azt, ami itt van, beleértve az iskolánkat, amely a világ közepe nekünk, és meglehetősen eltér attól, amit az elmúlt 50 évben építettek, igazi felüdülés ide belépni. Meg azt is mondják, akik régen jártak erre, hogy milyen szép, gondozott, virágos település lett, ahol szemmel láthatóan felgyorsult a fejlődés, el vannak ájulva tőlünk – mondta, csokorba gyűjtve a véleményeket.

A világ közepe

A Kossuth- és Liszt-díjas karnagy azt mondja: általában az állatkertet, a fürdőt és Sóstót külön dicsérik. Õ azt is szereti benne, hogy emberi léptékű, derűs város, szép és használható belvárossal, „agórával”, rengeteg zölddel, s az is örömmel tölti el, hogy az emberek egyre inkább gondozzák a környezetüket, ami vidámmá teszi. – Itt még létezik a polgári élet, gondolat, a nyüzsgés nem elviselhetetlen. Az embereknek van igénye a kultúrára, amit szívesen fogyasztanak, élnek vele. A város is odafigyel a közösségre, sokrétűen foglalkozva a lakossággal, igyekszik összefogni őket jó rendezvényekkel, itt van most legújabban a Bringaváros, de nemsokára jön az adventi forgatag, melyből mi is kivesszük a részünket több koncerttel – sorolta. Szabó Dénes annak is örül, hogy bár nem erőltették, a gyermekeik mégiscsak zenét tanultak és a város nekik is adott lehetőséget, így itthon maradtak. S ha Budapestre megy, a kollégák már tudják, hogy előtte nem szabad mondani, hogy „lemennek” Nyíregyhá­zá­ra. Hogyisne? A világ közepére...?