Szemle: versek, dallamok, díjak

Évfordulók, kitüntetések szolgáltattak alapot a Szabolcs-szatmár-beregi Szemle most megjelent téli számának minden írásához.

Száz esztendővel ezelőtt született Pilinszky János, akit tisztelői a huszadik század egyik legjelentősebb magyar költőjének tartanak. A kerek évforduló alkalmából Nyíregyházán konferencián elemezték a Baumgarten-díjas, József Attila-díjas és Kossuth-díjas költő munkásságát. A megyei önkormányzat folyóiratának friss számában az eseményen elhangzott tizenkét előadás szerkesztett változata olvasható 110 oldalon. A folyóirat köszönti a kilencvenéves Andrásfalvy Bertalan néprajztudóst, méltatja Dinnyés József „daltulajdonost”, akit posztumusz Ratkó József-díjban részesítettek, bemutatja a Nyíregyházán élő Csabai László írót, akinek tavaly jelent meg nyolcadik kötete és 2021-ben Móricz Zsigmond-emlékérmet vehetett át. A Szemle interjúját Marik Sándor készítette Zombor Leventével, a Talamba Ütőegyüttes művészeti vezetőjével abból az alkalomból, hogy az együttest 2021-ben Liszt Ferenc-díjjal tüntették ki.