Slágerlista, koncertek, új dalok készülőben: pörgősen indul az év a Tortugánál
Slágerlista, koncertek, új dalok készülőben: pörgősen indul az év a Tortugánál

A nyíregyházi Tortuga zenekar eseménydús évet tudhat maga mögött, most pedig a Petőfi Rádió slágerlistájára is felkerült Csak te vagy című számuk.

A dal az elmúlt héten a 31. helyen rajtolt a Petőfi Rádió TOP-listáján, ezen a héten pedig már a 21. helyre ért fel. A nyíregyházi zenekar számára pedig most sincs megállás, hiszen folyamatosan készülnek az új dalok, még télen pedig Veszprémben, Budapesten és Kiskunfélegyházán is koncerteznek majd.  A részletekről a zenekar dalszerzőjével, szólógitárosával, Hegyi Ábellel beszélgettünk a Nyíregyházi Televízió Szieszta Plusz című műsorában.

A beszélgetés itt nézhető vissza: