– Még annyira fiatal de megkérdezem, mit lehet önről tudni, gyerekkoráról, iskolai éveiről?

Szerencsésnek érzem magam, mert a szüleimtől és tanáraimtól rengeteg értékes dolgot megtanulhattam. Egészen kicsi korom óta foglalkozom a táncművészettel, színjátszással, a magyar nyelv és irodalom iránt is, már nagyon hamar elköteleztem magam. Mindig is fogékony voltam a színház, a film és a zene iránt, valahogy ezek a műfajok mindig lenyűgöztek.

– Hogyan került a budapesti színészképző stúdióba?

A középiskolában már nem volt lehetőségem olyan szinten folytatni a színészmesterség tanulását, ahogyan szerettem volna, ezért úgy döntöttem, hogy a Budapesten próbálok olyan színvonalas képzést találni, ami számomra is kielégítő. Amikor megtaláltam a kamaraszínház színészképző stúdióhirdetést, első dolgom lett írni, hogy megnézhessek egy foglalkozást. Majd miután megnéztem a foglalkozást, azonnal jelentkeztem, mivel az órák nagyon tetszettek, ráadásul éppen szombat-vasárnap voltak a foglalkozások. Mindennek köszönhetően össze tudtam egyeztetni az érettségi évemmel, s így a hétvégeimet mindig Budapesten töltöttem.

– Hogy telnek a napjai, azt tudom, hogy jelenleg egyetemre jár, mellette táncművészetet és színészmesterséget tanul!

Ez így igaz, elég mozgalmasak a napjaim, hétköznap egyetemi órákon vagyok, itt rengeteget kell olvasnom, mellette színészórák, próbák, táncórák, de ez így van rendjén, hiszen sokat kell még és szeretnék is tanulni.

– Hogyan találkozott a darabbal, látta már előzőleg?

Igen láttam, és természetesen, az előadás nagyon meghatott, ráadásul van szerencsém Dombrádi Alinát ismerni, akire nem csak barátként, hanem példaképként is tekintek.

– Mit érzett, amikor megtudta, hogy Ön játssza a darab címszerepét?

Nagyon örültem, hiszen hatalmas megtiszteltetés volt ez számomra, azonban meg is ijedtem, mert ebben a szerepben a színészi mérce nagyon magas. Éreztem, hogy ez óriási kihívás lesz számomra, és nagyon sokat kell majd dolgoznom, hogy az előttem alakító színésznőkhöz és a darabhoz méltó lehessek.

– A próbák alatt, milyen kihívásokkal találkozott, mi volt a legnehezebb?

Elsősorban a 15 éves Sárdi Marikával. A könyv elolvasása után fel kellett dolgoznom, meg kellett értenem az Auschwitzban történteket. Nem könnyű egy mai fiatalnak elképzelni, amit az akkori tizenéves fiatal magyar zsidó gyerekeknek át kellett élniük. Mondhatom nyugodtan, hogy az én generációm, fel sem tudja fogni a vészkorszakban történteket. Éppen ezért duplán-triplán nehéz kihívás színészileg ez számomra, hiszen itt egy olyan lélektani állapotot kell majd a színpadra vinnem, hogy azok a vészkorszakot megélt nézők, akik élnek még Nyíregyházán, akik átélték Auschwitz borzalmait, azok el tudják majd mondani az előadás után, hogy „igen, ez így volt, ez történt Auschwitz-ban”! Ez lenne számomra a legnagyobb öröm!

– Úgy tudom, hogy ön körül, kisebb stáb dolgozik!

Igen igaz, de nem úgy kell elképzelni, mint egy filmforgatást, hanem inkább, mint egy kis közösséget, akik minden pénzbeli juttatás nélkül segítenek abban, hogy minél színvonalasabb alakítást tudjak a színpadon nyújtani. Éppen ezért szeretném ezúton is megköszönni Faltusz Alexandrának, Vég Andrásnak, Vári Kálmán színészkollégáimnak és Rosenfeld Dániel Imre kulturális menedzsernek azt a rengeteg munkát, amit idáig tettek az előadásért!

– Milyen érzés a szülővárosába először bemutatkozni, ráadásul rögtön egy főszereppel?

Nagyon örülök, és rettenetesen izgulok is, hiszen pár hónappal ezelőtt még nem is gondoltam volna, hogy pont Nyíregyházán fogok debütálni. Remélem jól fog sikerülni a bemutató, én legalább is, mindent megteszek érte.

– Hogyan látja a színházi pályája alakulását, vannak szerepálmai?

Remélem, hasonlóan fog alakulni a színészpályám, mint eddig, de tudom, hogy még nagyon sok dolgot kell megtanulnom. Olyan szerepekre vágyom, amiben nem csak a mesterségbeli tudásom, hanem a személyiségem is fejlődni tud, nem beszélve arról, hogy át tudjam adni a közönségnek az általam alakított karaktereket, s mind ezt ténylegesen, hitelesen meg tudjam élni a színpadon, azt gondolom magának a színháznak is, erről kell szólnia.

– A rendezője azt mondta önről, aki egyben a színészmesterség tanára is, hogy ritka tehetséggel és szorgalommar bír, hogyan látja ezt az önről kialakult képet?

A hozzáállásnak az egyik legfontosabbnak kell lennie egy pályakezdő számára, ha valamit tényleg szeretnénk mélyebben elsajátítani, akkor a tudás technikai része nem feltétlenül elég, meg is kell érte dolgozni, le kell ásni a mélyébe. Az első mennyiségi, a második minőségi munkát és eredményt jelent számomra. Igyekszem mindig a legjobbat kihozni bármiből, amit teszek, általában nagyon kitartó vagyok, amit elkezdek, azt szeretem végi csinálni. Óriási szerencsém volt hogy rátaláltam Budapesten erre a színészképző stúdióra. Mert itt nagyon értékkel bíró oktatás folyik, itt nincs helye nyafogásnak, hisztinek, pláne lustaságnak. Olyan tanárom van, aki nem csak magas szinten tudja, ismeri a színházi szakmát, de meg is követeli tőlünk, mindig azt mondja „nem a tudást, az akarást követelem meg tőletek, de azt igen, s ha az megvan, meglesz a tudásotok is”! Kriszt László színészpedagógus, rendező, tánctanár, aki egyben a darab rendezője is, kemény, szigorú tanár, de megtanultam tőle, hogy az embernek meg kell küzdenie, harcolnia az álmai megvalósulásáért, az csak úgy önmagától nem jön.

– Milyen tanácsot adna az önhöz hasonló fiatal színésznövendékeknek?

A színésznövendékektől követelni kell, /az a jó iskola, az a jó tanár/ mert ha nem feszegetjük a határainkat, akkor sosem derül ki, mire is vagyunk képesek. A nehézségeket pedig lehetőségnek, kihívásnak kell felfogni, amiket meg kell, meglehet oldani. Nagyon sok munka és szorgalom kell hozzá, s az sem árt, ha az ember talál egy igazán értékelbíró és kemény színésziskolát!

Az interjúbeszélgetés végén ismételten megemlítjük, hogy rendhagyó előadást a Nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház Művész Stúdiójában láthatják, Sárdi Mária: „Kislány a pokolban” című monodrámáját január 27-én, 16 órától a „Nemzetközi Holokauszt Napja” alkalmával.

A Budapesten működő Kazán István Kamaraszínház, immár tizenharmadik éve tartja repertoáron ezt az igazán megható, nagyszerű előadást. Természetesen a januári bemutatót a nyíregyházi születésű Gunyecz Anna színésznő játssza.

Forrás: Kazan István Kamaraszínház

Fotó: Telegdy István