Poraiból támadt fel a salakmotor a megyében - újabb rangos versenyek jönnek

Poraiból támadt fel a salakmotor a megyében - újabb rangos versenyek jönnek

A nyolcvanas években teljesen tele volt a Volán-pálya Nyíregyházán nézőkkel. Rangos salakmotor versenyekben nem volt hiány, a legjobb magyarok mellett külföldről is érkeztek motorosok, akik hatalmas csatákat vívtak. A kilencvenes években aztán elmaradtak a versenyek, Stefáni Attila sikereinek már Debrecenben vagy Miskolcon örülhettek a szabolcsi szurkolók. Nagyhalászon viszont pár éve Albók József a fejébe vette, hogy feltámasztja a sportágat a régióban. A nulláról kezdte a pálya építését, és előbb magyar bajnoki, majd nemzetközi versenyek házigazdája lett a Speedway Ring. 


-    Két éve rendeztünk már korosztályos EB selejtezőt, idén pedig eddig négy verseny házigazdái lehettünk, október 12-én tartjuk az ötödiket. Kiemelkedő volt az EB Challenge, ahol világsztárok is húzták a gázt. Nem titok, a FIM vezetése is nagy figyelemmel követte a rendezést, mivel kacérkodunk a gondolattal, hogy megpályázzuk az EB döntő rendezésének jogát. Nos a nemzetközi szövetség vezetése annyira elégedett volt, hogy minden esélyünk megvan arra, hogy a kontinensviadal házigazdái legyünk – mondta Albók József, a pálya tulajdonosa. 

De nem csak az EB Challenge volt nagy siker 2019-ben, hanem az U21-es EB-selejtező is. Komoly mezőny érkezett, és nem mellékesen sok néző is. A felnőttek viadalán teljesen megteltek a lelátók, Lengyelországból is sok szurkoló jött, és egy lengyel internetes közvetítésnek hála sokan a világ távolabbi pontjain is élőben szurkolhattak. Nyíregyházáról is többszáz néző látogatott ki a ringre, bizonyítva, a szurkolók továbbra is szeretik a sportágat. 


-    Igyekszünk folyamatosan fejleszteni a létesítményt. Bővítettük és lefedtük a lelátók egy részét, a legmodernebb hangosítással szereltük fel a pályát, olyan világítást tervezünk, hogy késő este is lehessen futamokat rendezni. A pályát is folyamatosan korszerűsítjük, így egy-egy hosszabb nap végén, a döntőkben is jó állapotú salakon motorozhatnak a versenyzők – tette hozzá Albók József. 
Az már biztos, hogy 2020-ban a Nagyhalász Speedway Ringen lesz az U21-es EB döntő, erről már egyeztettek a szövetséggel. Előtte azonban október 12-én szezonzáró – számos kiegészítő programmal, koncerttel és tűzijátékkal várják a családokat, nézőket.