Nyüzsgő szakmai nap az Inczédyben – sport és informatika a középpontban
A Nyíregyházi SZC Inczédy György Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium 2025. november 26-án tartotta meg idei „Nyitott tanműhely” rendezvényét, amely ezúttal is kiemelkedő érdeklődés mellett zajlott. A pályaorientációs program két izgalmas szakmai fórummal várta a diákokat és a szülőket, akik testközelből ismerhették meg a sport- és informatikaágazat kínálta lehetőségeket.

Motiváló sportos délelőtt
A nap első felvonását a sport ágazat motivációs kerekasztal-beszélgetése jelentette, amelyet az iskola dísztermében tartottak. A rendezvény vendégei között szerepelt
Kőhalmi Richárd, a Nyíregyházi Sportcentrum Nonprofit Kft. ügyvezetője, valamint
Szobi Dániel, a Sportcentrum kosárlabda-szakosztályának vezetője, az U21 csapat vezetőedzője és a Hübner Nyíregyháza BS másodedzője.
A beszélgetést Herczku Márton Géza, az intézmény igazgatója irányította. A résztvevők bemutatkozása után kötetlen hangvételben osztották meg személyes karriertörténeteiket, és betekintést adtak a sportedzői, sportszervezői, valamint a fitness- és wellness instruktori pálya mindennapjaiba. Őszintén beszéltek a szakma szépségeiről és a kihívásokról, amelyekre a mai fiataloknak is fel kell készülniük.
Digitális jövő – informatika fókuszban
A délutáni program az informatika ágazat fórumával folytatódott. A vendégek ezúttal olyan egykori inczédys diákok voltak, akik mára a Debreceni Egyetem mérnökinformatikus hallgatóiként folytatják tanulmányaikat: Kondás Ádám Béla, Farkas Alex, Laczkó Adrián és Herczku Bence.

Volt tanulóink őszintén számoltak be középiskolai tapasztalataikról, a továbbtanulás útjáról, az egyetemi felvételi folyamatáról és a pontszámítás részleteiről. Kiemelték, mekkora előnyt jelentettek számukra az Inczédyben megszerezhető Cisco-ismeretek és a biztos idegen nyelvi kompetenciák, amelyek nagymértékben megkönnyítették az egyetemi évekre való átállást.
A hallgatók arról is beszéltek, hogyan látják az informatika jövőjét, az AI rohamos térnyerését, és hogy miként tudják ezt a tudást hasznosítani a jelenlegi és leendő informatikus diákok.

Egy nap, amely irányt mutatott
A program egész napos, lendületes és inspiráló szakmai élményt kínált. Az esemény sok tanulónak adott új lendületet és magabiztosságot ahhoz, hogy határozottabban lépjen a továbbtanulási döntései felé.



