Ki ne tudná Nyíregyházán, hogy az utolsó magyar hadifogoly a „miénk”? De vajon valóban ismerjük õt? Vagy csak a világhálón elérhetõ, sokszor ismételt alapinformációkkal vagyunk tisztában? Ravasz Balázs producernek a Toma Andrásról szóló dokumentumfilmjével teszi teljessé a Nyíregyházi Televízió a maga részérõl a Szovjetunióba hurcolt politikai foglyok és kényszermunkások emlékévét, annak zárásaként, a Kommunista Diktatúra Áldozatainak Emléknapján, február 25-én, szombaton 19.30-kor.

[REKLAM]

– Megdöbbentettek azok a képsorok, amikor láttam megérkezni a repülõtérre Toma Andrást, az utolsó magyar hadifoglyot, 2000. augusztus 11-én – így emlékszik a számára is megrendítõ pillanatokra Ravasz Balázs, a film producere, készítõje. A Németországban felnõtt magyar filmes épp nálunk forgatott a bajor emlékek után kutatva, s talán el is felejtette volna a történetet, ha Münchenben élõ édesanyja (Balázs kétéves korában, az 1970-es évek elején menekült a család a szocializmus elõl nyugatra) nem küld át neki egy odakint megjelent cikket Toma Andrásról, mely nagyon megfogta.

Nem akart filmezni

– Erõs érzelmeket keltett bennem az idõs ember világsajtót bejárt története, s nagyapámra gondoltam, aki szintén megélte, hogy elveszítette a lábait. S arra, hogy õt is éppen elvitték volna a világháború végén (ha nem is a frontra, mint Toma Andrást, hanem a Gulágra, málenkij robotra), mikor néhány perces menetelés után sikerült megszöknie, talán ennek is köszönhetem a létemet... – sorolja Ravasz Balázs az indíttatásokat, amiért úgy érezte: el kell jönnie Nyíregyházára. Elõször arra nem is gondolt, hogy filmezni fog, hiszen meg volt róla gyõzõdve, hogy az itthoni kollégák biztosan „túlforgatták” a témát, de valami idehúzta. Az élõ féltestvér, Gabulya Anna (Pannika) biztatására – s az õ javaslatára egy üveg szilvapálinkával a kezében – meg is érkezett.

Több évnyi találkozás

Balázs azt mondja, nem vágyott a „sztori” gyors feldolgozására, mint sokan, hanem az embert kereste, akinek a rokonszenvét hamar elnyerte. Nem dugott rögtön az orra alá „puskamikrofont” (már a fogalom is rémisztõ egy hadifogságot megélt embernek...), hanem egy idõ után egyszer csak forogni kezdett a kamerája, „csiptetõs” mikrofonnal, hogy ne feszélyezze az emlékeit nehezen feldolgozó hazatérõt. Ez évekkel késõbb volt, sokszori találkozás után, mikor rájött, hogy a „világhír” hamar elmúlt, viszont a történet hiteles és részletes feldolgozásával szerinte adós maradt az ország.

Egy bokor mentette meg...

Így derült ki, hogy „véletleneken” és pillanatokon múlnak sorsok: András egyik régi barátja (Szmolár András) együtt mentek gyanútlanul, fiatalként a front közeledtével (1944-ben) rendszeres leventetalálkozók egyikére, ahol azonban már német katonák várták õket. A barátja, a magán való könnyítés kérelmével egy bokorba húzódott, s onnan meg tudott szökni, míg Toma Andrásra kényszermunka és összesen 56 évnyi megpróbáltatás várt... Õ is szerepel a filmben, valamint a másik féltestvére, János, és hogy teljes legyen az alkotás, dr. Veér András ideg- és elmegyógyász (aki a kotyelnyicsi elmegyógyintézetben megállapította a nemzetiségét és „hazahozta”), Bartha Ákos pszichiáter, Tapolcsányi Éva fotós, valamint Erdõs László hadtörténész, ma már nyugalmazott ezredes, akik szintén „beavatottjai” lettek az utolsó magyar hadifogoly történetének.

Identitászavar

– Ugyan dokumentumfilmrõl beszélünk, de egy kicsit több is annál: megmutatja pszichológiai szempontból is ez a 60 perc, hogy micsoda traumák érik a külföldre hurcoltakat, ahol András bácsinak sokáig a betonkeverés jutott osztályrészül. A felsoroltakon kívül kapott még egy „pszichiátert” Toma András, miután hosszas vizsgálatok után kiderült, hogy honnan is indult el a negyvenes évek közepén. A féltestvérét, Pannikát, aki éveken át küzdött azért, hogy a bátyja ne haljon meg a neve nélkül, hiszen sokáig nem volt hajlandó kimondani a nevét, elfogadni az identitását. S már a történet végéért is érdemes megnézni a filmet... – avat be néhány részletbe a rendezõ.

Döbbenet és könnyek

A film végül 2010-ben készült el, s az elsõ, Duna TV-s premier után egy „fesztiválváltozattal” több helyen is megsiratta a nézõket. Akár Clevelandben és Chagrin Falls-ban (USA), akár Ulmban (Németország), Gdyniában (Lengyelország) vagy Párizsban, Bécsben, Rudabányán vetítette le, egyforma volt a reakció: percekig néma csend, s könnyek a szemekben úgy, mint amikor annak idején Toma András, már Nyíregyházán a Szózatot szavalta... Mostanra itthon is felfigyeltek rá: a Gulág Emlékbizottság támogatta, s bekerült a Digitális Oktatási Anyagok Katalógusába.

A jó is létezik…

A sikerek, felemelõ visszajelzések mellett élete egyik legnagyobb élményét is a film készítése során kapta az alkotó. – Egy este még „éles” volt a mikrofon, forgott a kamera, mikor András testvérétõl, Jánostól búcsúzott. Azt mondta, „János, a jó is létezik...”. Megrendítõ erejû volt hallani õszinte szeretettel a hangjában ezt egy olyan embertõl, aki több mint félszázadig szenvedett a hazájától távol. Ezért is volt az, hogy nem a „könnyû utat” választottuk és narrátorral oldottuk meg a filmet. A nézõk végig a szereplõket, s kiemelten Toma Andrást hallhatják. Remélem, õket is megérinti majd...

Az elfelejtett katona címû dokumentumfilmet február 25-én, szombaton este 19.30-kor sugározza a Nyíregyházi Televízió, ismétlésben pedig másnap, azaz vasárnap reggel 8.30-kor láthatják az utolsó magyar hadifogolyról, Toma Andrásról Ravasz Balázs által készített alkotást.

Tarczy Gyula