Nyíregyházi Törvényszék – Négy ukrán orgazdát tartóztatott le a bíróság
Fotó: Illusztráció

A Nyíregyházi Járásbíróság 2020. február 8-án és 10-én a jelentős értékre elkövetett orgazdaság bűntette miatt folyamatban lévő eljárásban egy hónap időtartamra elrendelte négy ukrán állampolgárságú gyanúsított letartóztatását.

A megalapozott gyanú szerint a négy férfi 2020. február 3-án a záhonyi határátkelőhelyen érkezett személygépkocsival Magyarországra, majd tovább utaztak Ausztriába. Egy Bécs melletti településen a gyanúsítottak magukhoz vettek egy korábban ellopott, több, mint 10 millió forint értékű Mercedes típusú gépkocsit és azzal visszaindultak Nyíregyházára akként, hogy két férfi a lopott gépjárműben utazott, másik két társuk pedig felvezető autóban mutatta az utat. 2020. február 5-én Nyíregyházára érve a gyanúsítottak a lopott gépkocsit leparkolták egy panzió udvarán, majd autójukkal egy benzinkútra hajtottak, ahol a rendőrség igazoltatta őket.

Három gyanúsítottat a rendőrök a helyszínen őrizetbe vették, negyedik társuk elmenekült, őt 2020. február 7-én a záhonyi határátkelőhelyen fogták el.

A bíróság megállapította, hogy a kiemelt tárgyi súlyú bűncselekmény elkövetésével gyanúsított férfiak külföldi állampolgárok, Magyarországon állandó lakóhellyel, munkahellyel, rendszeres jövedelemmel nem rendelkeznek.

Mindezekre tekintettel megalapozottan lehet tartani attól, hogy szabadlábon hagyásuk esetén a büntetőeljárásban elérhetetlenné válnának, megszöknének vagy elrejtőznének a hatóság elől, illetve a büntetőeljárásban részt vevő személyeket megfélemlítenének vagy a tárgyi bizonyítási eszközöket elrejtenék.

A végzés nem végleges, a gyanúsítottak és védőik fellebbezést jelentettek be.

 

Forrás: Nyíregyházi Törvényszék