Nyíregyházi Kutatódiákok IV. Társadalomtudományi Konferenciája a Városházán
Nyíregyházi Kutatódiákok IV. Társadalomtudományi Konferenciája a Városházán

A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltár és a Zrínyi Ilona Gimnázium negyedik alkalommal tartotta meg Társadalomtudományi Konferenciáját a Városházán. A rendezvény célja, hogy a diákok gyakorlatot szerezzenek a kutatás és a prezentálás területén is. A résztvevők két témában hallhattak beszámolót.

Negyedik alkalommal szervezte meg a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltár és a Zrínyi Ilona Gimnázium a Nyíregyházi Kutatódiákok Társadalomtudományi Konferenciáját. A rendezvény célja, a diákok megismertetése a kutató munkával és hozzásegítése a későbbi tanulmányaikhoz.

A diákokat úgy lehetne bekapcsolni ebbe a típusú munkába, tehát magába a kutatásba és a helytörténet iránti érdeklődésbe, hogy meghallgatjuk őket. A diákok készítenek kisebb munkákat és örömmel adják elő őket. Mind az eddigi három alkalommal nagyon szép előadásokat hallottunk

– mondta el Kujbusné dr. Mecsei Éva a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltár igazgatója.

A rendezvényt Nyíregyháza városvezetése is támogatja, dr. Ulrich Attila, Nyíregyháza alpolgármestere elmondta, a fiatalokat mindenben segítik és várják vissza Nyíregyházára, ha felsőoktatási tanulmányaikat más városban végeznék.

Ebben az a fontos egyrészt, hogy a fiatalok tanuljanak meg előadni és kutatni, illetve hogy ezeket az eredményeket tudják megosztani az ilyen konferenciákon. A városnak az az érdeke, hogy ha el is mennek innen különböző egyetemekre, akkor ha végeztek jöjjenek vissza, ezt jó szívvel tegyék, mi tárt karokkal várjuk őket vissza, mert minden olyan emberre szükség van, aki Nyíregyházáért szeretne tenni

– emelte ki dr. Ulrich Attila, Nyíregyháza alpolgármestere.

Az előadások a társadalomtudományok köré összpontosultak.

Főleg a társadalomismeretekről, társadalomtudományokról és azon belül is az etikáról van szó. Többen vannak, akik etikából szeretnének érettségizni. Kiírnak minden évben etikai projekttémákat és ez egy komoly kutatómunkát igényel: interjúkészítését, beszélgetéseket, egy kis videó elkészítését vagy akár egy konferencia megszervezését. Azt szeretnénk, hogy egy-egy ilyen rendezvény kapcsán ötleteket kapjanak

– mondta el dr. Szilágyi László, a Zrínyi Ilona Gimnázium és Kollégium kutatótanára.

Az előadások egyik témája a bűn és bűnmeghatározása a médiában, a másik pedig a barátság, mint érték volt.