Nyíregyházi eredmények – A helyi választópolgárok közel 41 százaléka szavazott vasárnap

Nyíregyházi eredmények – A helyi választópolgárok közel 41 százaléka szavazott vasárnap
Fotó: Szarka Lajos

Vasárnap tartották a rendszerváltozás utáni nyolcadik önkormányzati választást. A következő 5 évben is a Fidesz-KDNP pártszövetség színeiben induló dr. Kovács Ferenc lesz a polgármester városunkban, a közgyűlésben 12 kormánypárti képviselő és 9 ellenzéki képviselő lesz.

Nyíregyházán 96 317 választópolgár szerepelt a névjegyzékben, a részvételi arány közel 41 százalékos volt az október 13-ai választáson. A Bánki Donát Műszaki Középiskolában is több szavazókör volt, a 16-os számú 5 fős bizottsága is már kora reggel megkezdte munkáját. Farkas László jegyzőkönyvvezető elmondta:

Reggel 5 órától kezdődött meg a bizottság részéről a munka, a szavazóhelyiségeket ki kellett nyitni, összeszámolni a megérkezett anyagokat, ellenőrizni, hogy valamennyi anyag megvan-e és előkészíteni az első szavazó megérkezésére. Az írásbeli anyagokat a tagokkal együttesen átnéztük, ellenőriztük a szükséges felszerelések, többek között az urnák meglétét és ezután már csak az első szavazó megérkezését kellett kivárnunk.

6 óra pár perckor ott is megjelent az első szavazó; Nyíregyházán egyébként összesen 101 szavazókörben adhatták le voksaikat a nyíregyháziak, 15 egyéni választókerületben. A választási részvétel magasabb volt, mint öt évvel ezelőtt, viszont elmaradt az országos és a megyei átlagtól is. A számok nyelvén ez azt jelenti, hogy 99,99%-os feldolgozottság mellett az országos választási részvétel 48,58% volt, ez a megyénkben 100%-os feldolgozottság mellett 54,81%-os, míg városunkban 40,71%.

Nyíregyházán több mint 300 első szavazó is volt, jócskán akadtak olyan fiatalok, akik éltek választójogukkal. Dankó Jázmin elmondta:

Nagyon izgalmas és egyszerű is volt egyszerre a választás. A lakcímkártyát és a személyi igazolványomat kérték, ellenőrizték. Aláírtam, majd kaptam két lapot, amivel be kellett vonulnom a fülkébe. Ott nagyon egyszerűen csak kétszer kellett ikszelnem és a borítékba betéve a lapokat, be kellett dobnom az urnába. Nagyon izgalmas volt, mint első szavazó, kaptam egy kis ajándékot is, ami szerintem nagyon kedves gesztus.

Nemcsak fiatalok, hanem tapasztalt szavazók is voksoltak az október 13-ai választáson Nyíregyházán. Özv. Pócsi Lászlóné közel 100 évesen sem hagyta ki a szavazást.

Nem kért mozgóurnát, járókerete segítségével, rokonai kíséretében érkezett délelőtt az Alvégesi Művelődési Házba. Kiemelte:

Mint magyar állampolgár eddig én soha nem maradtam ki választásból! Jognak is tekintem azt, hogy lehetek én is választópolgár, kimondhatom a véleményemet – én úgy érzem, hogy minden embernek van lehetősége arra, hogy kinyilvánítsa azt, hogy mit akar. Az elmúlt időket szemlélve látom azt, hogy mit ért el Nyíregyháza. Ezért, bármennyire is nehéz volt ide eljönnöm, fontosnak tartottam a szavazást, ne maradjak le erről még a 100. évben sem! Ha a Mindható Isten megsegít és elérem a december 14-ét, akkor töltöm majd be a 100 évet!

A betegek, fogyatékkal élők, vagy mozgásukban akadályozottak idén is kérhettek mozgóurnát az önkormányzati választásokon. A Nyíregyházi Televízió stábja vasárnap délután Rozsrétszőlőbe látogatott el.

Miután ellenőrizték az igénylők személyazonosságát, megkapták a szavazólapokat. Egy két gyermekes anyuka és a nagymamája voksolt. Mindketten egészségügyi okok miatt kérték, hogy házhoz jöjjön a mozgóurna. Képes Nóra elmondta:

A szavazás mindenkinek nagyon fontos dolognak kellene, hogy legyen! A múlt héten voltam megműtve, nem nagyon tudok mozogni, így nem tudtam elmenni a szavazóhelyiségbe. Nagymamám pedig az egészségügyi állapota miatt bottal jár és nem tud oda elmenni, ezért kértük a mozgóurnát. Nagyon örülünk ennek a lehetőségnek. Sikerült kérni és ki is hozták, így tudtunk szavazni...

Az eredmények alapján a következő 5 évben is a Fidesz-KDNP pártszövetség színeiben induló dr. Kovács Ferenc lesz a polgármester városunkban, a képviselő-testületben 12 kormánypárti képviselő és 9 ellenzéki képviselő lesz. A 15 egyéni választókerületekből 9-ben született FIDESZ-KDNP-s győzelem, 6 helyen a hat párt és két civil szervezet alkotta Szövetségben Nyíregyházáért jelöltjei nyertek, míg a töredékszavazatok alapján a kompenzációs listáról 3-3 képviselőjük jutott a közgyűlésbe. Ez a választás, eddig nem jogerős végeredménye a szavazatok 100 százalékos feldolgozottsága mellett. Jogorvoslati kérelmet szerda 16 óráig nyújthatnak be.

A Fidesz-KDNP-s eredményváróban dr. Kovács Ferenc régi-új polgármester a távirati irodának azt nyilatkozta, az elmúlt kilenc év eredményeit, városvezetési teljesítményét szeretnék továbbvinni és fejlődési pályán tartani Nyíregyházát. Szerinte a siker az elmúlt évek munkája mellett annak is köszönhető, hogy az önkormányzat már a kampányban nyilvánvalóvá tette, mit tervez a következő öt évben és milyen munka van már most is folyamatban. A hosszabb távú tervekről szólva azt mondta, azon az úton kell menni tovább, amelyen a város halad, az elmúlt ciklusban a közintézmények teljes körű felújítása és a közlekedési infrastruktúra fejlesztése volt a legfontosabb tennivaló, utóbbinak továbbra is napirenden kell maradnia, hozzátéve, ezzel együtt a gazdaság és a turisztika fejlesztése, valamint a munkahelyteremtés továbbra is fontos feladat marad a szabolcsi megyeszékhelyen. Dr. Kovács Ferenc a Nyíregyházi Televíziónak adott interjújában kiemelte:

Most a megválasztott polgármesterek első számú feladata a folyó ügyek mellett, hogy 15 napon belül az alakuló közgyűlést összehívják, megtartsák. Ehhez a szükséges előkészítő-egyeztető munkát el kell kezdeni. Majd az alakuló közgyűlésen kerül sor az alpolgármesterek megválasztására az eskütételek után, illetve a bizottságok felállítására, bizottsági elnökök és képviselőtagok, külső bizottsági tagok megválasztására – tehát lesz tennivaló bőven.

A Nyíregyházi Televízió élő választási, tájékoztató műsorral jelentkezett október 13-án este. A stáb folyamatosan mutatta be a frissülő adatokat.

Városunkban hamar megszületett a végeredmény, erről is szólt az adásban, 22 óra után telefonon dr. Szemán Sándor címzetes főjegyző, mint a Helyi Választási Iroda vezetője.

Nyíregyháza a nagyvárosok vonatkozásában elsők között hozott végeredményt, illetve nagyon élen járt a feldolgozottságban. Nagyon gyorsan végeztek és gyorsan dolgoztak a szavazószámláló bizottságok tagjai – ezért én szeretném a köszönetemet kifejezni a Választási Iroda valamennyi munkatársa nevében, de legalább ilyen köszönet illeti a nyíregyházi választópolgárokat, akik nagyon fegyelmezetten mentek el szavazni, nagyon ünnepélyes keretek között zajlott a voksolás, semmilyen rendkívüli esemény nem történt. Azt kell mondanom, hogy Nyíregyházán a választópolgárok valóban megértették, hogy a demokrácia egyik legfontosabb eseményéről, ahogy szoktuk mondani, a demokrácia ünnepéről van szó. Köszönet mindenkinek, aki közreműködött ebben.

Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében, Nyíregyházán kívül valamennyi településen nem 2, hanem 3 szavazólapot kaptak a választópolgárok, hiszen ők a megyei pártlistákra is voksolhattak. A megyei közgyűlésben 25 mandátumot osztanak ki. A Fidesz Magyar Polgári Szövetség – Kereszténydemokrata Néppárt 18 mandátumot, a Jobbik Magyarországért Mozgalom – Momentum Mozgalom 3 mandátumot szerzett, míg a Magyar Szocialista Párt kettőt, a Demokratikus Koalíció és az Összefogás Szabolcs-Szatmár-Bereg Megye Felemelkedéséért Egyesület egyet-egyet. További részletek az eheti Nyíregyházi Naplóban.

Kapcsolódó galéria

Önkormányzati Választás 2019 1